Izsák Balázs azt szeretné, ha a Székely Szabadság Napján nem csak Marosvásárhelyen tiltakoznának a román hatóságok jogtiprásai ellen.
Szolidaritási megmozdulások szervezésére kérte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a világ magyar közösségeit 2016. március 10-ére, a Székely Szabadság Napjára. Az MTI-hez vasárnap eljuttatott felhívásban Izsák Balázs, az SZNT elnöke arra kérte a világ magyar közösségeit, hogy lehetőleg a marosvásárhelyi autonómiatüntetéssel egy időben, Románia külképviseletei előtt nyilvánítsák ki a székelység autonómiaigényének támogatását, és adjanak hangot tiltakozásuknak a román hatóságok által elkövetett jogtiprásokkal szemben.
„Mindig fontosnak tartottuk, hogy üzeneteink eljussanak más népekhez is, de a világ országait irányító hivatalosságok is tájékoztatást kapjanak a székelység helyzetéről és törekvéseiről” – áll a felhívásban. Az SZNT elnöke azért tartotta fontosnak a más országokban szervezett megmozdulásokat, mert „nem egy nyugati kancellária csak a bukaresti sikerpropagandát ismeri”, amely szerint a székelység helyzete példaértékűen megoldott.
– állapította meg Izsák Balázs.
Úgy vélte, arra kell felhívni a figyelmet, hogy Románia megszegi a nemzetközi kötelezettségvállalásait a nyelvi jogok tekintetében, folytatja a székely jelképek és a magyar nyelvű feliratok üldözését, és egyre nagyobb arányokat ölt a magyar nemzetiségű közéleti szereplők hatósági zaklatása. Nem hárult továbbá el az a veszély sem, hogy Románia közigazgatási átszervezése a székelységet hátrányosan érintő, súlyosan jogfosztó módon menjen végbe.
„A világ csak akkor fog felfigyelni tiltakozásunkra, ha a jogfosztásra, antidemokratikus hatósági fellépésre folyamatosan figyelmeztetünk és rendszeresen tájékoztatjuk a nemzetközi szervezeteket és a világ országainak kormányait” – fogalmazott a felhívásban Izsák Balázs.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.