Erdély legvagányabb arisztokrata hölgyének életébe és gondolataiba nyerhetünk bepillantást egy hiánypótló kötet révén.
Erdély múltjának egyik legmeghatározóbb és legsokoldalúbb női személyisége Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, akit kortársai is úgy jellemeztek, mint „az erdélyi irodalmi élet kovászát”, „aki nélkül még a fű sem nő”. Felsorolni is hosszú, mennyi mindennel foglalkozott, mennyi mindenhez értett. Irodalmi és művészeti társaságok, nőszövetségek, mozgalmak, szalonok lelkes szervezője, az első világháború sebészeti különítményének ápolónője, szerepelt színházi darabban, sőt egy 1912-es moziszkeccsben is, melynek társrendezője is volt. Maga is írt novellát, háborús naplót, verset, karcolatot.
Műveltségét és szerkesztői tehetségét sokan nagyra tartották, például Szerb Antal is neki küldte el elsőként a Magyar irodalomtörténet kéziratát. Több író és költő annyira ragaszkodott hozzá, hogy addig nem publikáltak, amíg Carola nem látta a kézirataikat. Emellett rajzolt, aktívan sportolt, hegyet mászott, otthonosan mozgott a szépségápolásban, de hadisírokat is ápolt, modellkedett, és az egyik első nő volt, aki repülhetett. Triplett- és tandemkerékpár-bajnoknő volt. Még 72 évesen is életeket mentett. Egyszóval vagány nő volt.
.jpg)
Szilvássy Carola ápolónőként (baloldali kép) és feleségként (jobboldali kép)
Minderről Kolozsváron már elég sokat beszéltek az utóbbi években, mi is beszámoltunk már többször olyan eseményről, melynek ő állt a középpontjában. Csakhogy mindeddig receptes könyve vagy a Bánffy Miklóshoz fűzött kapcsolatának bulvárrészletei felől közelítették meg személyiségét, pedig változatos tevékenysége és az irodalmi életben betöltött szerepe miatt ennél több figyelmet érdemel. Ezen a méltatlan helyzeten változtat a Szépmíves Könyvek című sorozat emlékkötete, mely Kendőzetlen feljegyzések Kolozsvárról – Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola címmel jelent meg, és Carola hagyatékát dolgozza fel.
A sokak által várt kötet bemutatóját Kolozsváron, a Magyar Napok keretében, az ezúttal is zsúfolásig megtelt Györkös Mányi Albert Emlékházban tartották. A kötetet sajtó alá rendező Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának igazgatója, a sorozat szerkesztőjével, Kovács Attila Zoltánnal és Farkas Adrienne irodalomtörténésszel beszélgetett, Carola írásaiból pedig Román Eszter színművész olvasott fel.

A könyvbemutató meghívottjai
De miből is áll a hagyaték? Szilvássy Carola óhajának megfelelően, halála után leveleit, személyes iratait lepecsételték és egy deszkaládába helyezték. A kolozsvári Bornemissza-házból (Monostori u. 4.) a 70-es években került az Erdélyi Református Egyházkerülethez, 1995-ben bontották fel. A hagyatékot kutathatónak nyilvánították, bár Carola úgy rendelkezett, hogy csak száz évvel a halála után bontsák fel az iratkötegeket.
Szebeni Zsuzsa ezeket tanulmányozta, rendszerezte, és a most megjelent emlékkötetben az olvasók elé tárta. Személyes tapasztalat alapján mondjuk, hogy a kötetet forgatva, elidőzve egy-egy levelezésnél, írásnál vagy fotónál az az érzés fogja el az olvasót, hogy szeretne minél többet megtudni arról a nőről, aki ilyen nagy hatással volt az erdélyi művelődési életre, korát messze meghaladva élt és alkotott. Nehéz ugyanakkor megérteni azt, hogy hogyan felejthette el őt az utókor.
A most megjelent kötet kapcsán írták a sajtóban, hogy Szilvássy Carola senkinek sem hiányzott. Ehhez a megjegyzéshez fűzték hozzá a meghívottak: de igen, nagyon sokaknak hiányzott. Talán csak most érett meg az idő arra, hogy a nők történetei is előtérbe kerüljenek, ne egy férfi csatolmányaként gondoljanak rájuk, mint rejtélyes múzsákra.

Színházi próba Szilvássy Carolával
Szilvássy Carola önmagában már azért szobrot érdemelne, mert a háború idején mintegy hetven csecsemőt mentett ki a románok által megszállt Nagyszeben egyik árvaházból, mondta Szebeni Zsuzsa. Szociális érzékenysége túllépett az arisztokrácia kötelességtudatból végzett jótékonykodásának keretein: aggmenhelyet létesített, beteg gyermekek nyaralását szervezte meg, a Kolozsvárra kerülő fiatal cselédlányokat istápolta (akik könnyen lejtőre kerülhettek a nagyvárosban, ha nem vigyáztak magukra), és egy gyilkos feleségét alkalmazta saját háztartása vezetésére. Még külföldi kapcsolatait is bevetette egy-egy éhező művész felkarolása érdekében.
Carola vonzotta a tragédiákat, boldogtalan házassága a fura emberként jellemzett Bornemissza Elemérrel a hét éves Hubert fiúk halála után romlik meg végérvényesen. Családjában és baráti körében is gyakoriak voltak a tragédiák.
Szebeni Zsuzsa szerint óriási anyag vár feltárásra Szilvássy Carola hagyatékából, rengeteg kézirat, fotó kerülhet még elő. Az tudható, hogy valahol a nagyvilágban létezik egy festmény és egy róla mintázott szobor is. A kötetbemutatón megtudhattuk, hogy a jelen könyvből tudatosan kihagyták a Bánffy Miklóssal folytatott levelezését és a beteljesületlen szerelem egyéb írásos vonatkozásait, hogy ez az emlékkönyv csak róla szólhasson. A szerelmi szál viszont egy újabb kötet tárgyát fogja képezni. Előbb-utóbb össze fog állni egy egész történetté Szilvássy Carola élete és hagyatéka, hangzott el a megnyugtató következtetés a könyv kolozsvári bemutatóján.
A helyszínen gyorsan elkapkodták a könyvet, de aki szeretné megvásárolni, és elég gyors, az biztosan megtalálja még a Kolozsvári Magyar Napok könyves standjainál.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...