// 2026. április 9., csütörtök // Erhard

Szilágyi: hé, Bukarest, hol a lé?

// HIRDETÉS

Nagyon nem pálya, hogy az autópálya-építés a beszedett adók ellenére alig halad, a fejlesztési koncepciónak pedig Erdély a vesztese – mondja az EMNP államfőjelöltje.

A román kormánynak el kell számolnia az autópálya-építésre és infrastruktúrafejlesztésre begyűjtött különadókkal - jelentette ki pénteken Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje.

Szilágyi Zsolt egy kolozsvári sajtótájékoztatón élesen bírálta Bukarest nemrég közvitára bocsátott infrastruktúrafejlesztési tervét. Úgy vélte, a terv „merénylet Erdély gazdasági felemelkedése ellen".

Szilágyi Zsolt a nyugati cégek romániai befektetéseinek térképével igazolta, hogy elrettenti a befektetőket a romániai infrastruktúra állapota. Ezek a vállalatok - Bukarestet leszámítva - elsősorban a magyar-román államhatár közelében telepednek meg, ahol nem, vagy csak alig kell igénybe venniük a romániai út- és vasúthálózatot.

Az EMNP államfőjelöltje úgy vélte, az egész ország gazdasági fellendülését ássa alá az a koncepcióhiány és korrupció, amely a romániai infrastruktúrafejlesztést az elmúlt 25 évben jellemezte. Példaként hozta fel, hogy míg Olaszországban vagy Franciaországban hárommillió euróból épül meg egy kilométer autópálya, addig Romániában az észak-erdélyi autópálya eddig megépült 52 kilométeres szakasza kilométerenként 28 millió euróba került.

Szilágyi kijelentette, hivatalosan is felkérik a kormányt: mutasson be részletes kimutatást arról, hogy mire költötte az úthasználati díjat, amelyet 1996 óta gyűjtenek be az autósoktól, és azt az adót, amelyet ez év áprilisától az üzemanyag árába építettek be azzal a céllal, hogy legyen pénz az infrastruktúrafejlesztésre. Kijelentette, Romániában vagy Brüsszelnek kellene felügyelnie az útépítéseket, vagy a történelmi régiókra kellene bízni ezek lebonyolítását.

„Az első autópályaprogramot és az első tisztességes kormányprogramot is el fogjuk indítani, ha nyerünk" - jelentette ki azokra a kormányprogramokra utalva, amelyek az első ház és első autó megvásárlásához biztosítanak kedvezményes hitelfelvételi lehetőséget.

Szilágyi Zsolt azt is „Románia működőképessége elleni merényletnek" nevezte, hogy a hosszú távú infrastruktúrafejlesztési terv a létező romániai vasútvonalak 45 százalékának a leépítésével számol. Úgy vélte, ha a pénz a régióknál maradna, Erdélynek jobb esélyei lennének saját út- és vasúthálózatának a fejlesztésére.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

// még több főtér.ro