// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Szilágyi: a restitúció ügye politikai ügy

// HIRDETÉS

A nemzetközi szervezetekhez fordul az Erdélyi Magyar Néppárt a kommunizmus idején elkobzott egyházi ingatlanok ügyében.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) botrányosnak tartja, hogy Romániában 25 év sem volt elegendő a kommunista diktatúra idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatására, és ezért arra készül, hogy tájékoztassa a nemzetközi szervezeteket a romániai restitúció állásáról.Erről Szilágyi Zsolt, a párt elnöke beszélt egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón. Szilágyi Zsolt elmondta, a kommunista állam mintegy

2140 ingatlant vett el a történelmi magyar egyházaktól, ezeknek kevesebb mint a felét adták vissza.

Az elnök üdvözölte, hogy az Egyesült Államoknak a zsidó vagyon visszaszolgáltatását vizsgáló különmegbízottja továbbra is érdeklődést mutat a téma iránt.

„Nem akarjuk magukra hagyni a volt tulajdonosokat, hiszen ez nemcsak jogi, hanem politikai ügy is” – jelentette ki Szilágyi Zsolt. Úgy vélte, a restitúció állása azt jelzi, hogy az egymást követő román kormányokban nem volt meg a politikai akarat a visszaszolgáltatásra, rendre arra törekedtek, hogy elkerüljék az államosított ingatlanok visszajuttatását az egykori tulajdonosoknak.

Szilágyi Zsolt bejelentette, csütörtökön az EMNP és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökségének együttes ülésén vizsgálták meg az elnökké választása óta eltelt tízhetes időszak eseményeit. Megállapították, hogy

az ütemtervnek megfelelően zajlik a helyi és területi szervezetekben a tisztújítás, ami április végéig be is fejeződik.

A pártelnök üdvözölte az erdélyi magyar pártok marosvásárhelyi szervezeteinek a megállapodását, amelyben vállalták, hogy közös előválasztáson választják ki azt a jelöltet, aki 2016-ban az egész magyarság képviseletében száll versenybe a polgármesteri székért. Bejelentette, az EMNP-nek saját jelöltje lesz az előválasztáson, akit az elkövetkező napokban neveznek meg. Az EMNP elnöke bejelentette, pártja is csatlakozik az EMNT és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) adománygyűjtéséhez, amellyel a nehéz helyzetbe jutott kárpátaljai magyarságot próbálják megsegíteni.

Fotónkon a nagyváradi volt pénzügy-igazgatóság romos épülete 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro