Annak átadása a városnak egyenes nemzetbiztonsági kockázatot jelentene szerintük. „Fontos a katonai struktúrák megőrzése és megerősítése (...) a potenciális konfliktusövezetekben” – vallják.
A székelyföldi románok érdekvédelmi szervezete szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentene, és hazaárulással érne fel a sepsiszentgyörgyi lőtér önkormányzati tulajdonba juttatása. A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM) hétfőn nyílt levében kérte Victor Ponta miniszterelnököt, hogy a kormány ne engedje át az önkormányzatnak a sepsiszentgyörgyi lőteret. A szervezet szerint nemzetbiztonsági ügy, hogy a lőtér a védelmi minisztérium felügyeletében maradjon, és az „etnikai alapú szeparatizmus potenciáljával rendelkező régió” stabilitását szolgálja.
A szervezet arról tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy „a magyar szélsőségesek” az elmúlt években számtalan kísérletet tettek arra, hogy kiűzzék a városból a román hadsereget, és birtokukba vegyék a hadsereg ingatlanait.
„Súlyos hiba lenne lemondani a katonai struktúráról egy szeparatista potenciállal rendelkező régióban egy olyan pillanatban, amikor Ukrajna példája is azt mutatja, hogy fontos a katonai struktúrák megőrzése és megerősítése (...) a potenciális konfliktusövezetekben” – fogalmazott a székelyföldi románok érdekvédelmének igényével fellépő civil szervezet.
A civil fórum szerint a lőtér a székelyföldi románok számára „a román állam szimbolikus jelenlétét tanúsítja egy olyan területen, ahol az állam román jelképei egyre kevésbé vannak jelen”.
Mint ismeretes, a lőtér önkormányzati tulajdonba kerüléséről már négy évvel ezelőtt elkezdődtek a tárgyalások, az önkormányzat csereterületet is ajánlott a védelmi minisztériumnak, azonban a kormányváltások miatt elakadtak az egyeztetések. Három évvel ezelőtt egy balesetet követően még hangsúlyosabban jelent meg a terület átvételének igénye: a lőtérről kilőtt puskagolyó az árkosi telkén kertészkedő nyugdíjas férfi közelében süvített el. Sepsiszentgyörgyön akkor több mint ötezren írták alá a gyakorlótér felszámolását sürgető ívet.
Antal Árpád polgármester a legutóbbi tanácsülésen arról számolt be, hogy a védelmi tárcával kötött megállapodás alapján készült jogszabály tervezetét az igazságügyi minisztérium megvétózta, ugyanis a sepsiszentgyörgyi lőtér 70 hektáros területéből nyolc hektár per tárgyát képezi. Ezért az igénylésből kivették a nyolc hektárt, és újraindítják a folyamatot.
A tervek szerint a területből 12 hektárt az egyházak között osztanak szét, hogy temetőket létesíthessenek. Öt hektárral bővítenék a közös temetőt is, a területen pedig létrehoznák a hősök emlékparkját, és akkor a városvezetés újra megpróbálkozik a belvárosi szovjet obeliszk elköltöztetésével. A telek többi részére egészségügyi központ építését tervezi az önkormányzat.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?