// 2024. október 1., kedd // Malvin
Kolozsvár

Svájci prózát jelentetett meg a BookArt

Nem ez a hír, mert már három éve publikálja őket a csíkszeredai kiadó. De most mutatták be a Kofferben.

Kortárs svájci prózaírók műveit fordította és jelentette meg a csíkszeredai BookArt kiadó. A sorozatot Demény Péter író és a kiadó igazgatója, Hajdú Áron mutatta be szerda délután a kolozsvári Koffer könyves kávézóban.

A kilenc kötetes sorozat kiadása 2012-ben indult a Pro Helvetia svájci kulturális alapítvány támogatásával. A sorozat jellegzetessége, hogy nem sztárszerzőkkel, például Friedrich Dürrenmattal népszerűsíti a többkultúrájú ország prózairodalmát, főleg hogy Dürrenmatt mellett nincs is más olyan svájci szerző, akit jól ismernénk, mondta el Demény Péter. 
 
Az író szerint nagy dolog, hogy a köteteknek nemcsak remek fordítóik vannak, hanem szerkesztőjük, korrektoruk, borítótervezőjük: látszik, hogy dolgoztak rajtuk, munka van bennük, találékonyság, szellem és mesterség.
 
A sorozat darabjai: Urs Widmer: A kék szifon, Gerhard Meier: Holtak szigete, Piero Bianconi: Családfa, Adelheid Duvanel: Anyám kalapjára, Nicolas Bouvier: Világunk járása, Klaus Merz: Jakob alszik, Ludwig Hohl: Hegymenet, Peter Bichsel: Enyhe szellő a tenger felől, Markus Werner: Nemsokára.
 
Hajdú Áron és Demény Péter a Kofferben
 
Hajdú Áron és Demény Péter a Kofferben
 
A svájci irodalom abban hasonlít az erdélyi magyarhoz, hogy például a német nyelvű művek fordítási jogait nem svájci, hanem németországi kiadóktól kellett megszerezzék – ahogy az erdélyi magyar íróktól is nehéz jó szöveget itthon kiadni, mert inkább magyarországi kiadókhoz viszik őket, mondta el a kiadóigazgató.
 
Már készül a sorozat zárókötete, amely a szerzőkkel és őket jól ismerőkkel készült interjúkat tartalmaz majd, mondta Hajdú Áron. A BookArt kiadványai ezentúl megvásárolhatók a Kofferben.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro