// 2026. július 1., szerda // Tihamér, Annamária

Sírjunk? Röhögjünk? Inkább sírva röhögjünk: Dan Tanasă a diszkriminációellenes tanács tagja akar lenni

// HIRDETÉS

Végül is joga van hozzá.

A megfelelő embert a megfelelő helyre – gondolhatta Dan Tanasă megélhetési magyargyűlölő, aki az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) tagja akar lenni.

Tudják, ez az a testület, amelynek a feladata az, hogy a romániai közéletben lehetőleg ne legyenek soviniszta, kirekesztő, kisebbségellenes megnyilvánulások. Vagy ha már vannak, akkor szankcionálják őket.

Na már most Dan Tanasă Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) nevű elnökeként a legfőbb feladatának azt tartja (vagy azt tűzték ki számára), hogy minden eszközzel – a leginkább a román bíróságokon – küzdjön a magyar anyanyelv- és jelképhasználat ellen.

Ezen tevékenysége néha sikeres, néha nem, de most jeles támogatókat kapott arra, hogy bekerüljön a diszkriminációellenes tanácsba: a szintén szélsőségesen magyarellenes Kovászna, Hargita és Maros megyei románok civil fóruma (FCRCHM) állt mellé.

Olyannyira, hogy csütörtökön nyílt levélben fordult a parlamenthez, amelyben arra kérik, hogy támogassák a magyargyűlölő kinevezését a testületbe.

Ennek érdekében olyan aktivistaként mutatta be, aki jelentős tapasztalatra tett szert a kisebbségben élő székelyföldi románok jogainak védelmében.

A 44 székelyföldi román szervezet nevében megszólaló fórum úgy vélte: Tanasă „a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok jogaiért harcolt és harcol, a törvényesség mellett és a magyar etnikai alakulatok által uralt önkormányzatok visszaélései ellen lépett fel, számtalan pert nyervén a három megye helyi hatóságai ellen”.

A szervezet szerint a 2014 júniusában megalapított Méltóságért Európában Polgári Egyesületet (ADEC) „a demokratikus társadalmak értékeiért” harcol, és „aktívan beavatkozott azon román állampolgárok emberi méltóságának és emberi jogainak a védelmében, akik Románián belül vannak nehéz helyzetben, vagy akiknek az identitása került veszélybe”.

Tanasă 25 másik jelölttel együtt pályázik a diszkriminációellenes tanács kilenc tagú vezető testületében megüresedő hét hely egyikére. A jelölteket jövő hétfőn hallgatja meg a parlament jogi, valamint emberi jogi és esélyegyenlőségi bizottsága, majd a parlament kedden választja meg az igazgatótanács új tagjait. Az így megalakuló új testület saját soraiból választja meg a CNCD új elnökét.

A főállású magyargyűlölő azonban nem igazán bízik abban, hogy meghekkelheti a testületet. Egy bejegyzésében ugyan jelezte, hogy ismét megpályázta a tisztséget, de siránkozott is egy adagot, mivel hogy „párttagság nélkül mit sem ér a diszkrimináció leküzdéséért végzett 12 évi munkája”.

Hát a szívünk szakad meg érte.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro