// 2025. december 22., hétfő // Zéno

Sepsiszentgyörgy képbe helyezi magát

// HIRDETÉS

Az idei év a képről fog szólni Székelyföld kulturális fővárosában.

Tereken, falakon, filmkockán, vásznon, levegőben és nyomtatásban hirdetné a film-, a fotó- és a képzőművészet erejét a kép köré épülő tematikus kulturális év Sepsiszentgyörgyön. A polgármesteri hivatal által megbízott Városimázs Iroda munkatársai már megkezdték a kulturális intézményekkel, civil szervezetekkel, kulturális programszervezőkkel, művészekkel zajló konzultációs sorozatot, amely egész januárban zajlik, hogy mihamarabb körvonalazza a teljes év programkínálatát. Az első találkozó után máris több mint 40 ötlet vár kidolgozásra – tájékoztatnak a kezdeményezők.

Mint ismeretes, Otthon a kultúrában szlogen alatt négy tematikus év fogja össze a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa kezdeményezést: 2013-ban a Hang és szó évét, 2014-ben a Játék-, 2015-ben a Hagyomány évét tartották, ezt zárja idén a Kép éve.

A Kép évében számos utcai projektötlettel, filmes és a vizualitáshoz tartozó előadássorozattal, színház és film találkoztatásával, a helyi alkotókat foglalkoztató és nemzetközi vonatkozású tárlatokkal állnak elő a szervezők. Ehhez a tematikához igazítják a nagyobb szabású rendezvényeket is, mint például a Grafikai Biennálét, a tavaly első alkalommal megszervezett Design Hetet vagy a pulzArt kortárs összművészeti fesztivált.

A program a magyar származású, Amerikában élő Sylvia Plachy világhírű fotóművész erdélyi témájú kiállításával indul, melyre február 20-án kerül sor az EMŰK-ben. Sikeres pályázat esetén Sepsiszentgyörgyre érkezik a svéd Cirkus Cirkör cirkuszi társulat is.

Az események idén is a műfajok közti átjárhatóságra és a nyelvfelettiségre törekednek, ugyanakkor hangsúlyos szerepet kapnak a köztéri projektek. Az i2021-es projektötletek közt szerepelt egy street art fesztivál megszervezése, ezt az ötletet kívánják a szervezők összekapcsolni a pulzArt fesztivállal. Kifestőst, képeslapot és a karikatúra műfaját is szorgalmazzák a papíralapú képi közlésben.

A városlakók aktív bevonása érdekében a szervezők biztosítanak majd lehetőségeket a vizuális megnyilvánulásra, ugyanakkor élénkíteni kívánják a kulturális és oktatási intézmények között meglévő kapcsolatokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam

Szántai János

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
Krónika

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Székelyhon

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

// még több főtér.ro