// 2025. január 11., szombat // Ágota
Magyarország

Selejtező: ismét közelinek tűnik a magyar Eb-részvétel

// HIRDETÉS

Kleinheisler László. Ezt a nevet tessék megjegyezni.

Ezúttal befagyott a skandináv estébe a legendás magyar balszerencse: az újonc Kleinheisler László góljával a magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra győzött Norvégia vendégeként az Európa-bajnoki pótselejtező első, csütörtöki felvonásán.

A Puskás Akadémia ebben az idényben egyetlen élvonalbeli mérkőzésen sem szerepelt, 21 éves szélsője a 26. percben lőtte a győztes gólt, mellyel a nemzeti együttes 34 év után múlta felül ismét északi riválisát. Ezt követően a magyar védelem és a 100. válogatottságát ünneplő Király Gábor kapus hősiesen tartotta az eredményt a lefújásig.

A norvég válogatott nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, Királynak már a harmadik percben bravúrral kellett hárítania, majd az ezt követő szögletből szintén kimaradt egy hazai lehetőség. Eleinte kissé zavarodottnak tűnt a magyar csapat, a középpályán egyáltalán nem sikerült megszűrni az északiak akcióit. Alig tíz perc elteltével kiszabadult a szorításból Bernd Storck együttese, amely egy szép támadás végén az újonc létére bátran futballozó Kleinheisler révén veszélyeztetett. Ez figyelmeztető jel volt a norvégok számára, ugyanis visszavettek a tempóból, és kiegyenlítetté vált a találkozó.

Kissé „leült" a mérkőzés, egy-egy magyar labdavesztésből többször veszélyesen megindultak a norvégok, azonban rendre rossz megoldásokat választottak a három a három, vagy a négy a négy elleni szituációkban. Ezt követően viszont szinte teljesen elnémult a stadion - a vendégszektort kivéve -, ugyanis egy szép magyar támadás végén

Kleinheisler második próbálkozása már utat talált a kapuba,

így a Puskás Akadémia 21 éves szélsője góllal debütált a válogatottban, s azonnal az őt beállító német szakvezetőhöz rohant, és a nyakába ugrott.

A játékrészből hátralévő időben nagy fölényben futballozott Norvégia, néhányszor Királynak is közbe kellett avatkoznia, de igazán nagy ziccerük nem volt a hazaiaknak. Ugyanakkor az nyomasztó volt, hogy a magyarok a félpályát is alig lépték át, igaz, az egyik ilyen szórványos támadás végén Elek hagyott ki egy nagy helyzetet - a keresztléc fölé fejelt - Kleinheisler pontos beadása után.

A folytatásban sem változott a játék képe, teljesen beszorult a magyar csapat. Szinte csak az volt a kérdés, meddig bírja a magyar védelem a nyomást. Azonban hiába záporoztak a beadások Király kapuja elé, hiába rohamoztak a norvégok, egyszerűen nem találtak rést a vendégek hátsó alakzatán, sőt az egész második félidő egyetlen magyar kontrájának végén Dzsudzsák ziccerben a kapusba lőtte a labdát. Ennek ellenére szinte „feltörte a kapu a magyarok hátát", egy ízben Fiola a gólvonalról mentett, de aztán kicsit enyhült a nyomás.

Az utolsó tíz percre aztán minden energiájukat mozgósították a norvégok, és utolsó rohamra indultak. Ekkor a szerencse is a magyarok mellé szegődött, ugyanis a magyar csapatot egyszer a keresztléc mentette meg, de

a szervezett, hősies és sokszor önfeláldozó védekezés kifizetődött,

mivel kibírta a nyomást a lefújásig.

Ezt követően a magyar szurkolótábor „Fülöp Marci, Fülöp Marci" rigmussal emlékezett a csütörtökön 32 évesen elhunyt korábbi válogatott kapusra.

„Most örülünk, de még nem nyertük meg a párharcot, csak az első lépést tettük meg a kitűzött cél felé. Kicsit megilletődötten kezdtünk, de Király az elején nagyot védett, ami nagyon kellett. Az egész csapat kiválóan játszott, büszkék lehetnek magukra a futballisták. Nehéz meccs lesz a vasárnapi, mert ma is jól játszottak a norvégok. Picit azért javultak az esélyeink, de most sincs veszítenivalónk, a rivális az esélyesebb” – mondta a meccs után Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Per-Mathias Högmo, a norvég válogatott szövetségi kapitánya emlékeztetett: még csak a felén vagyunk túl a párharcnak. „Jól játszottunk, elég helyzetet dolgoztunk ki, de nem sikerült betalálnunk. Továbbá a Napnál is világosabb, hogy nem kaptunk meg egy büntetőt. Nagyon várjuk a magyarországi visszavágót, nem tragédia ez az 1-0-s vereség, mert gondoljuk csak el, mit fognak érezni a magyarok, ha gólt kapnak, mert tudják majd, amennyiben még egy gólt kapnak, kiesnek - mondta".

Vasárnap 20.45-től a Groupama Arénában rendezik a visszavágót, melyen a mostani meccsen kapott sárga lapja miatt Gera Zoltán nem léphet pályára.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség
Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat
Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban
Főtér

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban

Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak
Székelyhon

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak

A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Holtan találtak két tinédzsert
Székelyhon

Holtan találtak két tinédzsert

Holtan találtak szerdán a város melletti mezõn két tulceai tinédzsert, egy fiút és egy lányt, akik a múlt hét végén tűntek el otthonról.

// még több főtér.ro