A fesztivállét elviselhetetlen könnyűségét kánikula, vihar, zápor és zivatar fokozza.
Igazából örülhetnénk annak, hogy az aszfaltolvasztó kánikula enyhítésére ismét lesz egy kevés csapadék, ha nem jutna egyből eszünkbe, hogy ezen a héten három nagyobb fesztivál is lesz Erdélyben – Double Rise, Vibe és a Jazz in the Park –, és a tapasztalat azt mutatja, a túl sok eső nem tesz jót a fesztiválmorálnak. Vagyis néha igen, de ez most nem lényeges.
Azt a múlt heti narancs fokozatú vihar is megmutatta, hogy a meteorológiai figyelmeztetések nem alaptalanok, vegyük tehát komolyan, hogy ezúttal sárga fokozatú riasztást tettek közzé, nagyjából ugyanazokban a megyékben, amelyeken a múlt héten is végigsöpört a vihar.
Az Országos Meteorológia Szolgálat figyelmeztetése tizennégy – Bihar, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Máramaros, Beszterce-Naszód, Maros, Suceava, Hunyad, Neamţ, Bákó, Botoşani, Iaşi és Vaslui – megyére érvényes, ahol kedden 23 óráig a fokozott légköri instabilitás miatt viharos erejű szélre, felhőszakadásra, villámlásra és helyenként jégesőre is számítani lehet. A lehulló csapadék mennyisége meghaladhatja a 25, elszórtan akár a 40-50 litert is négyzetméterenként.
Nehogy azt higgyük, a csapadék túl sokáig elviselhetővé teszi a meleget, az előbbi figyelmeztetéssel részben párhuzamosan, kedd déltől csütörtök 10 óráig szinte az egész országra vonatkozó figyelmeztetés lesz érvényben a kánikula miatt. A síkvidéki területeken 35-37 fok körül alakul a maximális hőmérséklet, és kellemetlen lesz a hőérzet, a hőmérséklet-páratartalom mutató meghaladhatja a kritikus 80-as szintet.
Kedd délután és a szerdára virradó éjszaka első felében, majd szerda délután és éjjel is záporok, zivatarok, néhol jégeső, erős szél várható főleg az ország északi, északkeleti és központi részében.
A gumicsizma, esőkabát tehát idén is kötelező fesztiválkellék. És ha nem muszáj, ne parkoljunk autóval, sátorral fák alá.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két RMDSZ-es képviselő is van a hallgatag politikusok között. Hackertámadás érte az ország egyik legnagyobb energetikai komplexumát. Nemi erőszakot próbált elkövetni egy diák ellen egy rendőriskolai alkalmazott.

Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.

A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.