Az eső és a kánikula pedig kergetni fogják egymást a következő időszakban.
Végül Romániában, a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légibázison landolt az a két amerikai bombázó repülőgép, amelyek kisebb nemzetközi feszültséget okoztak vasárnap. A két B–52H Stratofortress repülőgép a Barents-tenger felett teljesített gyakorlatot, amikor orosz vadászgépek „elfogták” őket. Az orosz védelmi minisztérium úgy tálalta a hírt, hogy két orosz (egy MiG–29-es és egy MiG–31-es) vadászgép vasárnap megakadályozta, hogy az amerikai bombázók a Barents-tenger felől átlépjék az orosz határt; ahogy az MiG-ek közeledtek, az amerikai stratégiai bombázók módisították repülési irányukat és eltávolodtak az orosz területektől. Ezzel szemben az amerikai oldal szerint szó sem volt semmilyen irányváltoztatásról, az amerikai gépek végig az előre megtervezett útvonalon repültek, az orosz vadászgépek megjelenésére sem módosítottak az irányukon. Mindkét fél hangsúlyozta továbbá azt is, hogy a saját gépeik a nemzetközi szabályokat tiszteletben tartva repültek a nemzetközi légtérben.
Holtan találtak a hétvégén az udvarán lévő felfújható medencében egy 55 éves férfit, akivel áramütés végzett. Az első vizsgálatok szerint a tragédiát egy rádiókészülék okozta: a bánffyhunyadi (Kolozs megye) férfi hozzányúlt a készülékhez, miközben a medence vizében tartózkodott, ám ez végzetesnek bizonyult. Hasonló tragédia történt a múlt hónapban, szintén Kolozs megyében: akkor egy 46 éves férfit és idős szüleit találták holtan egy ilyen felfújható medence mellett. A tragédiát akkor is áramütés okozta a rögtönzött kerti áramhálózat miatt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) két hetes (július 22–augusztus 4.) előrejelzése szerint a következő időszakban nagyjából az a felemás időjárás marad, amit az utóbbi napokban megszokhattunk. Az első két nap igen meleg lesz, a Bánságban és a Partiumban 32 – 34, Erdélyben és Máramarosban 30–31 fok körüli nappali maximumokkal. Július 24–26. között enyhe lehűlés várható, 24–28 fokos nappali maximumokkal, majd a hét végétől ismét melegebb lesz pár fokkal. Erdélyben éz az említett területeken a lehűléssel párhuzamosan esős is lesz ez a hét, záporokra, zivatarokra is lehet számítani, majd augusztus 2-ikától kezdve tér vissza ismét számottevően a csapadék.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.