// 2025. november 13., csütörtök // Szilvia

Románul szólította fel Romániát a jogállam védelmére Donald Tusk Bukarestben

// HIRDETÉS

A román uniós elnökség nyitánya alkalmából szervezett ünnepségen az EU illetékesei körbenyalták Romániát, de azért figyelmeztették is a kormányt.

Teljes létszámban felsorakozott uniós vezérkar, románul felszólaló Donald Tusk, fényes ceremónia, kormányellenes tüntetés – kulcsszavakban így lehet felsorolni, hogyan zajlott Bukarestben a román uniós elnökség hivatalos nyitányaként megrendezett ünnepség.

Az eseményen ugyan az ünneplésé és a derűlátásé volt a főszerep, de az uniós vezetők azért nem felejtették el, hol vannak: az emberi jogok,  a jogállamiság melletti kiállásra, a korrupció elleni harc folytatására, az európai alapértékek védelmére bíztatták Romániát. A házigazdák válaszul Románia európai elkötelezettségét hangoztatták. És közben nem nevették el magukat.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke román nyelven mondott beszédében kifejezte reményét, hogy Románia mindent megtesz Európa érdekeinek, és értékeinek védelmében. Arra kérte a románokat, hogy ugyanolyan eltökéltséggel védjék hazájukban és egész Európában a szabadságot, tisztességet, a közélet tisztaságát és a törvényességet, mint ahogyan 1986-ban a Steaua futballklub kapusa, Helmuth Duckadam a Barcelona elleni döntőn kivédett négy büntetőrúgást, európai bajnoki győzelemre juttatva a román csapatot.

Tusk egy ki színest is megosztott a magánéletéből, fényezendő a házigazdák egóját: kiderült, hogy családjukban az első autó apósa 1300-as Daciája volt.

A viszonylag tűrhető románsággal előadott szpícset itt tekintheti meg:

 

 

(Azért kíváncsiak lennénk, hogyan birkózna meg egy magyar nyelvű beszéddel).

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke a románok önérzetétt legyezgette, amikor arról beszélt: Románia már rég kiérdemelte, hogy a schengeni övezet tagja legyen és felszólította ennek akadályozóit, tegyék lehetővé, hogy a célkitűzés a román elnökség idején teljesüljön.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke – a korábbi súrlódásokra is utalva – Brüsszel támogatásáról biztosította a román uniós elnökséget. Azért figyelmeztetett: az Európai Unió nem köthet kompromisszumokat, ami a jogállamiságot, a demokráciát illeti.

A házigazdák nevében elsőként felszólaló Klaus Iohannis államfő úgy vélekedett: az idei év első fele meghatározó lesz az Európai Unió jövője szempontjából. Iohannis a román uniós elnökség előtt álló kihívások közül a brit kilépést, a migráció kérdését és az Európa közvetlen szomszédságában lévő biztonsági kihívásokat emelte ki. A román uniós elnökség idején újul meg az Európai Parlament is, és megkezdődik a következő többéves költségvetés előkészítése is – tette hozzá.

Azt ígérte, országa felelősségteljesen, gyakorlatiasan fogja feladatait ellátni.

Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök nosztalgiázott egy kicsit: felidézte, hogy 2007-ben az ő miniszterelnöki mandátuma idején vált Románia az EU tagjává. Szerinte Romániának minden tekintetben sikerült európaivá válnia, kivéve az államhatalom „büntető” intézményeit, amelyek szerinte nem hajlandók lemondani a kommunista időszakban élvezett előjogaikról.

A szabadságát töltő Liviu Dragnea házelnök helyett a képviselőház nevében Florin Iordache alelnök köszöntötte a brüsszeli vendégeket. Országa szuverenitását is hangoztatva, leszögezte: nem tudja elképzelni Romániát az EU-n kívül, és a szociáldemokrata kormánytöbbség európai elkötelezettségéről biztosította Brüsszelt.

A szónoklatok sorát záró Viorica Dăncilă miniszterelnök azt ígérte: az uniós elnökség idején kormánya „méltósággal” vezeti majd Európát, és mindent megtesz azért, hogy Románia megkapja azt a tiszteletet, amelyet érdemel. A román uniós elnökség a kohéziót tűzte zászlajára és azt reméli, hogy mandátuma végén az EU egységesebb, erősebb és összetartóbb lesz –  adott hangot vágyálmainak a kormányfő.

Az EU vezetőit több száz kormányellenes tüntető várta az ünnepség helyszínéül szolgáló Román Athenaeum koncertterem közelében, akik szintén a románok európai elkötelezettségét akarták demonstrálni a bukaresti kormány szerintük Európa-ellenes magatartásával ellentétben.

Az „Európát akarunk, nem diktatúrát”, „Románia európai állam” „Igazságszolgáltatást akarunk, nem korrupciót” feliratú táblákat magasba emelő, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elleni rigmusokat skandáló tüntetőket a csendőrség több száz méteres távolságban tartotta a koncertterem bejáratától.

A bukaresti városháza arra hivatkozva tiltotta ki az Athenaeum előtti térről a tüntetőket, hogy oda a  külügyminisztériumnak van területfoglalása, és a magas rangú vendégek biztonsága is megköveteli, hogy a tüntetők nem közelíthessék meg őket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS