Emlékeznek még a Băsescu leváltására irányuló 2012-es népszavazásra? A DNA ügyészei igen. Állítólag így csalt akkor a PSD jelenlegi kampányfőnöke.
Több mint száz tanút hozatott buszokkal Bukarestbe pénteken a román legfelső bíróság Liviu Dragnea román miniszterelnök-helyettes ügyében, akit választási csalás megszervezése és befolyással üzérkedés vádjával állított bíróság elé a román korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöki tisztségét is betöltő politikust azzal gyanúsítják az ügyészek, hogy a Traian Băsescu államfő leváltását célzó 2012-es népszavazáson politikusi befolyását felhasználva
az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése érdekében. A három olténiai megyéből rendőri segédlettel beidézett tanúk elmondták: nem szavaztak a 2012-es referendumon, aláírásukat és személyi adataikat mások hamisították oda a részvételi ívre. Az egyik tanút Kanadában élő fia miatt idézték be, akinek a nevében szintén szavazott valaki, holott a voksolás időpontjában nem volt az országban.
Az ügynek Dragneán kívül 76 vádlottja van, közülük kettőt, aki beismerő vallomást tett, már elítélt a bíróság: mindketten egy Olt megyei község választási bizottságának tagjai voltak. Fejenként egy év és
„Szellemek voksoltak nem létező személyi igazolvánnyal, olyanok nevében adtak le voksokat szülőfalujukban, akik külföldön dolgoznak vagy Afganisztánban teljesítenek katonai szolgálatot. Halottak is voksoltak és olyanok, akik börtönbüntetésüket töltik más településeken” – mondta 2012-ben Daniel Morar, a DNA akkori főügyésze. Dragnea azt állítja, hogy nem követett el törvénytelenséget, kizárólag legális eszközökkel mozgósított a népszavazáson való részvételre.
Liviu Dragneának a novemberi államfőválasztáson is kulcsszerepe van pártja mozgósításában, regionális fejlesztési miniszterelnök-helyettesként neki van a legjobb kapcsolata a PSD önkormányzati tisztségviselőivel. Dragnea a napokban közölte:
ha Victor Ponta miniszterelnök-pártelnököt novemberben államfővé választják.
2012 júliusában a választók népszavazáson döntöttek arról, hogy leváltják-e a parlament által felfüggesztett Traian Băsescu államfőt. Az urnáknál megjelent szavazók túlnyomó többsége az elnök menesztésére voksolt, mivel azonban a részvétel nem haladta meg az ötvenszázalékos érvényességi küszöböt, Băsescu visszatérhetett az elnöki hivatalba.
Fotó: www.radardemedia.ro
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?