// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Románia az észak-atlanti szövetség éltanulója

// HIRDETÉS

Mert növeli a védelmi kiadásokat, és egyébként is azonnal és szolgálatkészen megteszi, amit kérnek tőle.

„Szerény mértékűnek" nevezte az észak-atlanti szövetség keleti szárnyának erősítését Adrian Bradshaw, a NATO európai főparancsnok-helyettese, és úgy vélte: ezt senki sem értékelheti fenyegetésnek.

A brit tábornok Mircea Dușa román védelmi miniszter társaságában nyilatkozott kedden a sajtónak, miután megtekintették a Fekete-tenger partvidékén zajló Wind Spring 15 elnevezésű NATO-hadgyakorlatot. Az április 16-30 között zajló katonai manőverben 2200 román, amerikai, brit és moldovai katona vesz részt.

Bradshaw kifejtette: a keleti szárny védelmének erősítésével a NATO a szövetséges államok egységét akarja demonstrálni defenzív módon. A NATO-illetékese ismét megerősítette, hogy az európai rakétapajzs - amelynek romániai részét jövőre állítják hadrendbe - kizárólag védelmi célokat szolgál.

A szövetséges erők európai főparancsnok-helyettese azt mondta: jól szervezett nemzetközi hadgyakorlatnak volt szemtanúja, amely azt üzeni a kívülállóknak, hogy a NATO országai mindenkor az észak-atlanti szerződés ötödik cikkelyéhez tartják magukat, amely a tagországok valamelyike elleni támadást a NATO egésze elleni támadásnak minősíti.

Bradshaw köszönetet mondott Romániának, hogy védelmi kiadásai növelése mellett kötelezte el magát, és vállalta két NATO vezénylési központ befogadását. A román védelmi tárca szerint a NATO-erők integrált egysége 2016-ra, míg a Bukarestben kialakítandó, hadosztály szintű nemzetközi vezénylési központ 2018-ra éri el teljes operatív kapacitását.

A román védelmi miniszter beszámolt arról, hogy Románia mintegy 9 millió eurót fordít idén arra - ebből hétmilliót NATO-forrásokból -, hogy katonai repülőtereit korszerűsítse és alkalmassá tegye nehéz gépek fogadására.

A NATO a Krím félsziget tavaly márciusi orosz elcsatolása után kezdett rotációs hadgyakorlatokat a keleti tagállamok védelmi készültségének fokozása érdekében.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro