Nem ám a hivatalos külügyi bürokrácia lépett be a kisebbségek ellen az európai perbe Băsescu államfő szerint. Nem. A nagy, szent szörny, a Román Állam. Méghozzá reflexből. Hiszen erre idomították.
A román állam valamilyen önálló, élő entitás, amely automatikusan ugrik minden olyan kezdeményezésre, amely a kisebbségek helyzetét javítaná. Valahogy így értelmezhető Traian Băsescu államfő csütörtöki kijelentése, amit annak kapcsán tett, hogy az RMDSZ a kormányból való kilépéssel fenyegetőzik, amiért a bukaresti külügy az Európai Bizottság oldalán lépett be abba a perbe, amelyet az RMDSZ az Európai Kisebbségek Föderatív Uniójával (FUEN) közösen indított a brüsszeli testület ellen, miután az illetékesség hiányára hivatkozva nem volt hajlandó érdemben foglalkozni a Minority SafePack nevű polgári kezdeményezéssel, amelynek célja a kisebbségi jogok európai uniós szintű rendezése.
„A román állam reflexből, hagyományainak megfelelően, automatikusan cselekszik, amikor a kisebbségekkel kapcsolatos politikáját támadás éri - magyarázta csütörtökön Traian Băsescu, miért nem tájékoztatta a bukaresti az RMDSZ-t arról, hogy a magyar szövetséggel szemben lépett perbe a luxemburgi bíróságon. „Amikor az RMDSZ csatlakozott a kezdeményezéshez, tájékoztatta a román államot?" - tette fel a költői kérdést Băsescu.
A Digi24 hírtelevíziónak adott interjújában az államfő korrektnek nevezte a román diplomácia fellépését. „Senki sem állíthatja, hogy Romániának korlátozó jellegű lenne a kisebbségpolitikája. Mindenki elismeri, hogy Románia korrekt módon viszonyul a kisebbségekhez, és ezt sokszor másoknak is modellként ajánlották" - mondta.
Az elnök megjegyezte: nem okozna politikai instabilitást, ha ezek után az RMDSZ kilépne a kormányból, mert a szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnök körül szerveződött koalíciónak a magyar politikusok támogatása nélkül is többsége van a parlamentben. "Éppen ezért engedik meg maguknak, hogy félvállról viszonyuljanak hozzájuk (az RMDSZ-hez)" - kommentálta a koalícióban zajló vitát.
Basescu úgy vélekedett, hogy az RMDSZ nem lép ki a kormányból. Hozzátette: az RMDSZ hagyományos magatartására és gondolkodásmódjára alapozza meggyőződését.
Az RMDSZ csaknem 25 éves fennállásának mintegy felét töltötte kormányon, ahonnan csak akkor távozott, ha a kabinet megbukott, vagy a parlamenti választások nyomán más kormánytöbbség alakult.
Az RMDSZ és a kisebbségek európai ernyőszervezete által kidolgozott Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés a kisebbségek védelmében szorgalmaz uniós szintű jogalkotást, de az EB elhárította illetékességét. Az elutasítás ellen a kezdeményezők pert indítottak az Európai Unió Bíróságán, amelybe Románia és Szlovákia az EB, Magyarország pedig a kisebbségek oldalán lépett be.
Az RMDSZ várhatóan a Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) pénteki, kolozsvári ülésén dönt arról, folytatja-e a közös kormányzást a Victor Ponta vezette Szociáldemokrata Párttal (PSD).
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
… úgy tűnik, közelednek Petre Daea miniszter fétismadara, a kormorán védettségének végnapjai… és egy simlis feljelentett másik három simlist, köztük egy álügyészt meg egy álszekust.

Szintén medvehelyzet: Kolozs megyében válságtanácskozást hívott össze a prefektúra. Közben a volt kormánykoalíció ellenségeskedő pártjai vállalták, hogy támogatják az új közalkalmazotti bértörvényt.

Gyökeres változás a kórházak finanszírozásában: az ágyszám helyett az ellátott betegek után jár a pénz. Több ezer kilencvenes évek eleji külügyi irat titkosítását oldotta fel a kormány.

Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.

A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.