// 2026. május 22., péntek // Júlia, Rita

Román akadémikus: kiirtja a román identitást a képességvizsga!

// HIRDETÉS

Az egységes és oszthatatlan Román Akadémia nagyromán tudora kiakadt a tételek miatt. De nagyon. Mentőt azért nem kellett hívni.

Ugye, lezajlott a nyolcadikosok képességvizsgája. Olyan eredményekkel, amilyenekkel. És ilyenkor a szakma értékel, nagyon helyesen. Végül is, ez a dolga. Ja, saját magát is értékeli.

Igen ám, de mindig akadnak olyanok, akiknek kábé mindenről ugyanaz jut eszükbe. A nagyrománoknak például a nagyromán értékek. Ilyen arc például Eugen Simion, a Román Akadémia volt, illetve a díszes intézmény bölcsészeti és irodalmi szakosztályának jelenlegi elnöke, akit már korábban is bemutattuk. Talán enyhítő körülménynek minősül, hogy az illető 85 éves.

Simion magiszter egyetlen pillantást vetett a román vizsgatételekre (a matekhez valószínűleg nem ért, a magyarhoz még annyira sem) és máris készen állt a damaszkuszi pengeélű ítélettel. (Az első tétel Ioana Pârvulescu egyik szövegére, a másik egy National Geographic-szövegre alapozott.) Hogyaszongya, mi van itt, kik ezek az ismeretlen senkik, akiknek a szövegeit értelmezniük kell a jövő felelős polgárainak? Hát nincs Romániának egy Mihai Sadoveanuja? Vagy egy Calistrat Hogașa? Mi az, hogy kihajítjuk az ablakon a klasszikus és minőségi irodalmat, és behordjuk az ordináré ponyvát?

És a National Geographic, az meg mi? Vérlázító! Így alázzák meg a nagy román írók műveit. Miért nem adnak a gyerekeknek Caragialét, Creangát, Rebreanut, Arghezit? És akkor a nagyromán akadémikus rátapintott a lényegre. Ezt mondta: „Kiirtják a gyermekek nemzeti identitását!” Kész, elég, netovább, hazaárulás, blaszfémia.

Az akadémikus okostojás szájhabzása közben halkan hálát adunk a tételgyártóknak, hogy elfelejtették Creangát, Rebreanut, Arghezit. Magyarként ugyanis ezek a szövegek ebben a korban (gyakran később is) egyszerűen megfejthetetlenek. Nem állítjuk, hogy rosszak, sőt, sok esetben kiválóak. De egy magyar gyereknek igen gyakran megfejthetetlen titkosírások. Jól tudja ezt minden szülő, aki beléjük ütközött.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét
Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek
Székelyhon

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.

// még több főtér.ro