// 2026. március 21., szombat // Benedek

RMDSZ: nincs egységes vélemény a kormányon maradásról

// HIRDETÉS

A székelyek kilépnének. A többiek nem annyira.

Megoszlik az RMDSZ területi vezetőinek véleménye a további kormányzati szerepvállalásról Biró Rozália szerint.

A Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke szerdai sajtótájékoztatón újságírói kérdésre elmondta: elsősorban az RMDSZ székelyföldi politikusai szorgalmazzák a kilépést a kormányból. A többi területi vezető azonban egyértelműen a kormányzás folytatását támogatja.

A megyei elnökeink többsége szerint ugyanazt az elvet kell követnünk, amely már 12-13 éve vezérel bennünket. Mi soha nem a kormányzás kedvéért kormányoztunk, mind a céljainkhoz közelebb vivő feltételekhez kötöttük részvételünket a kormánykoalíciókban” – idézték Biró Rozáliát a hírtelevíziók.

A politikus szerint az RMDSZ idei kormányra lépésekor kitűzött célok egy része megvalósult, más része meg nem. Ezért a szövetség is két táborra oszlott a kormányon maradás kérdésében. Mint ismert, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) csütörtökön dönt a kormányzati szerepvállalásról.

Pataki Csaba Szatmár megyei RMDSZ-elnök szerint „azt akarjuk elérni, hogy a megkérdezésünk nélkül ne hozhassanak olyan döntéseket, melyek hatása a magyar közösségekre nézve is következményekkel jár.” Pataki szerint a szövetség Szatmár, Szilágy és Bihar megyei vezetői egyeztettek a SZÁT-ülésen képviselendő közös álláspontról, konkrétumokat azonban nem mondott arról, hogy tulajdonképpen miben állapodtak meg.

Nem fehér vagy fekete a helyzet” – fogalmazott. Hozzátette, azok az önkormányzatok és közösségek, amelyekben nagyobb beruházások történtek az elmúlt hónapokban, pozitívan értékelik az RMDSZ kormányszereplését, mások nem.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro