// 2025. november 15., szombat // Albert, Lipót

RMDSZ-es támogatással újra megszavazták az összeférhetetlenségen ért törvényhozóknak kedvező törvényt

// HIRDETÉS

2013 előtti ügyekre már nem vonatkozik a szankció.

Egy hónapon belül másodszor is megszavazta a parlament a Klaus Iohannis államfő által megfontolásra visszaküldött törvényt, amely semmisnek minősíti a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) egyes törvényhozók ellen hozott elmarasztaló határozatait.

A szenátus által kedden változatlan formában megerősített, „jogorvoslatinak” nevezett törvény az ANI-határozatok semmisnek nyilvánításával megszünteti az összeférhetetlenségen vagy érdekellentéten ért törvényhozók három évre szóló eltiltását a köztisztségek viselésétől, amennyiben 2013 előtti érdekellentétre vagy összeférhetetlenségre alapozták azokat.

A jogszabály előzőleg sikeresen túljutott az előzetes alkotmányossági kontrollon. Klaus Iohannis arra hivatkozva küldte vissza a parlamentbe, hogy az alkotmánytestület csak az alaptörvény betartását vizsgálhatta, a jogszabály társadalmi hasznát és időszerűségét nem. Márpedig az elnök szerint a tisztségviselőitől feddhetetlenséget követelő társadalom érdeke az, hogy ne gyakoroljanak „közkegyelmet” az összeférhetetlenségi törvényt megsértő törvényhozókon.

A korrupcióellenes szigor enyhítése ellen tiltakozó államfő

másodszor már nem tagadhatja meg a jogszabály kihirdetését.

A szociálliberális kormánytöbbség mellett a – jobbközép ellenzék által bírált – tervezetet az RMDSZ is támogatta. Cseke Attila frakcióvezető felszólalásában rámutatott: korábban az alkotmánybíróság is megállapította, hogy

2007 és 2013 között az ANI-nak nem volt jogalapja a törvényhozók összeférhetetlenségének vizsgálatára.

Az idézett alkotmánybírósági határozat szerint 2013 előtt ellentmondásosak voltak a törvényhozókra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok, amelyek – bár a vagyonnyilatkozat mellett érdeknyilatkozat közzétételére is kötelezték őket – 2013-ig nem büntették honoráriumcsökkentéssel az érdekellentéten ért törvényhozókat.

A korrupcióellenes intézmények egyikeként működő, a választott tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló ANI több mint ötven törvényhozó esetében állapított meg érdekellentétet arra hivatkozva, hogy családtagjaikat alkalmazták parlamenti irodáikban. Más politikusokat tisztséghalmozás, az összeférhetetlenségi szabályok megsértése miatt fosztottak meg az ANI-határozatok alapján törvényhozói mandátumuktól. Az érintettek a hároméves eltiltás miatt nem indulhattak a választásokon.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok
Krónika

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok

Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro