// 2026. augusztus 17., hétfő // Jácint

RMDSZ-Dăncilă-Dragnea-találkozó: nem volt szó a kisebbségek jogairól

// HIRDETÉS

Nem akarnak kormányra lépni Kelemen Hunorék.

Nem merült fel az RMDSZ kormányra lépése – szögezte le Viorica Dăncilă kijelölt kormányfő az után, hogy Liviu Dragnea PSD-elnökkel együtt kedden találkozott az RMDSZ küldöttségével.

Dăncilă azt mondta: a találkozón ismertette a kormányprogramot és válaszolt az RMDSZ képviselőinek kérdéseire.

A kisebbségi jogokra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva a kijelölt miniszterelnök úgy fogalmazott: „Nem esett szó egyetlen erre vonatkozó pontról sem. (…) Abban egyeztünk meg, hogy a fontos projektekről beszélünk”.

Liviu Dragnea „nagyon jónak” nevezte az RMDSZ-szel folytatott megbeszélést Mint mondta, Viorica Dăncilă minden kérdésre válaszolt, az RMDSZ képviselői pedig elégedettek volta a válaszokkal. A szövetség küldöttsége nagyon sok kérdést tett fel a közigazgatásról, az oktatásról, az egészségügyről, az infrastruktúráról, a mezőgazdaságról, de az európai alapokról és a köztisztviselőket érintő témákról is – tette hozzá Dragnea.

Kelemen Hunornak elmondása szerint az tetszett a legjobban, hogy Dăncilă úgy válaszolt, hogy közben nem nézett Liviu Dragneára.

Az RMDSZ pénteken dönti el, hogy támogatja-e Dăncilă kormányfői kinevezését – mondta. Kelemen szerint beszéltek a román–magyar viszonyról és a decentralizációról is.

A szövetség kormányzati szerepvállalásáról nem volt szó – erősítette meg Kelemen Hunor is. „Ez a kérdés még a választások után lezárult, azóta nem nyitotta meg sem a PSD, sem az RMDSZ” – fogalmazott.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Krónika

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix
Főtér

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés
Székelyhon

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés

Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.

// még több főtér.ro
Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.