Tíz év munkáját kellene egy év alatt elvégezni Nagyváradon.
Az európai uniós finanszírozású városfejlesztési projektek miatt aggódik Ilie Bolojan váradi polgármester, aki a Bihorstiri.ro-nak adott interjúban kifejtette: az elmúlt 25 év legnehezebb időszaka előtt áll az önkormányzat. Várad több tervét kell rohamtempóban kivitelezni, máskülönben a város elveszítheti a vissza nem térítendő uniós finanszírozást. A távhőrendszer-rehabilitáció kérdése a legégetőbb, mely 2016 februárjáig kellene befejeződjön. Az elhúzódott közbeszerzési eljárások és a fellebbezések miatt nem biztos, hogy a kivitelező végezni tud a munkálatokkal, így az önkormányzat veszíthet a több mint 50 millió euró támogatásból.
Szintén késésben vannak a Nufărul városrész hővezetékeinek felújításával is. Itt elsősorban termálvízzel oldanák meg a fűtést úgy, hogy szükség esetén a hőközpont is tudjon távhőszolgáltatást biztosítani. Ez vezetékcserékkel jár, amit adminisztrációs gondok nehezítenek: meg kell hosszabbítani a finanszírozási szerződést a gazdasági minisztériumnál – részletezte Bolojan. Előre bocsátotta: az egész város egy építőteleppé válik, körülbelül 200 km-en helyeznek el vezetékeket, ráadásul a Szent László teret is feltúrják.
A polgármester arról is szólt az interjúban, hogy január végén intenzív kampányba kezdenek, ugyanis május 10-én, egy népszavazás keretében dől el, hogy egyesülni fog Váradszentmárton Nagyváraddal. Bolojan szerint óriási gazdasági lehetőség rejlik ebben a tervben. Nagyvárad szeretné felvenni a versenyt Kolozsvárral és Temesvárral, ehhez azonban területekre van szüksége. A váradszentmártoni fürdőturizmus és Nagyvárad idegenforgalmi vonzereje jól kiegészíthetné egymást, és ebből mindkét település nyerhet. A referendum akkor lesz érvényes, ha a lakosságnak legalább a 30 százaléka megjelenik az urnák előtt. A szavazóknak legalább a fele a fúzióra kell szavazzon – mondta az elöljáró. Úgy vélekedett: Váradon csak mozgósításra van szükség, a váradszentmártoniakat viszont meg kell győzni az egyesülés hasznosságáról. A riporter azon kérdésére, mi történne, ha a PNL átvenné a hatalmat, Ilie Bolojan elmondta: túl sok a folyamatban lévő, rendkívül fontos projekt Nagyváradon, ezért nem hagyná itt a várost Bukarestért. Kötelességének érzi, az összes városfejlesztési tervet végig vinni.
Fotó: Vocea Transilvaniei
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Medve tört be egy szállodába, egy másik medve embert sebesített Gyergyóban. A politikusok rohantak gratulálni Cristian Mungiu Aranypálmájához, de rendező kollégája kiosztotta őket: talán közhelyek helyett jobb lenne támogatni a filmipart. Hírek vasárnap.

… úgy tűnik, közelednek Petre Daea miniszter fétismadara, a kormorán védettségének végnapjai… és egy simlis feljelentett másik három simlist, köztük egy álügyészt meg egy álszekust.

Szintén medvehelyzet: Kolozs megyében válságtanácskozást hívott össze a prefektúra. Közben a volt kormánykoalíció ellenségeskedő pártjai vállalták, hogy támogatják az új közalkalmazotti bértörvényt.

Gyökeres változás a kórházak finanszírozásában: az ágyszám helyett az ellátott betegek után jár a pénz. Több ezer kilencvenes évek eleji külügyi irat titkosítását oldotta fel a kormány.

Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.

A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.