// 2026. május 19., kedd // Ivó, Milán

Rajtol a Vásárhelyi Forgatag

// HIRDETÉS

Ha a Félsziget meg a nagy piknik el is marad, Vásárhelyen indul a forgatag. Lesz ott minden, ami szemnek, szájnak, orrnak, fülnek meg minden más érzékszervnek ingere.

Zsongott a Maros-part már kedden is, szerelték a villanyt, kihelyezték a mozgó vécéket, épültek a vendéglátó helyiségek, ugyanis csütörtöktől a Maros-parton is elkezdődik a Vásárhelyi Forgatag. A rendezvény azonban már szerdán elrajtol, este a Kultúrpalotában lesz a megnyitó. Az ötnapos rendezvény darabszám szerint 211, összesen ezer órányi programmal várja az érdeklődőket tizenhárom különböző helyszínen. A Marosvásárhelyért Egyesület szervezésében zajló rendezvényről Portik Vilmos főszervező elmondta, mindenképpen növekedett a fesztivál: nem csak kétszer akkora helyszínen zajlik a Maros-parton a rendezvény, de a költségvetés és a programok száma is megnövekedett.

A szervezők elmondása szerint idén számos újdonsággal is jelentkeznek, ilyen például a vasárnapi verbunkverseny, az utána zajló néptánctalálkozó, vagy a péntek esti magyarnóta-est, de a Maros-parton helyet kapó Kortárs Tér is, amelyben a  fiataloknak szóló programokat szerveznek. De természetesen a múlt évről már ismert TékaForgatag, a SzóForgatag is helyet kapott a programban, de a színházi programok is jelentősen bővültek idén.

Idei újdonságnak számít az is, hogy kiemelt figyelmet kap a gasztronómia a Vásárhelyi Forgatagon.

A helyszínt tekintve idén is a város különböző intézményeiben zajlanak a programok.

A Maros-parton csütörtöktől indulnak a rendezvények. Soós Zoltán főszervező elmondta, a kinti helyszín idén változott: a gát és a Marosszentgyörgy tábla közötti, a vízügy mintegy 80 áras területén zajlik a termék- és kézművesvásár, ott kap helyet a Civil Sarok, a Borudvar, valamint a Kortárs tér is. A Sörpatika és a gokartpálya területén a tavalyhoz hasonlóan a koncertek, a családi programok és a vendéglátó egységek kapnak helyet.

Soós közlése szerint idén kiemelten odafigyeltek a román nyelvű kommunikációra, így nemcsak a szórólapok, plakátok és a programfüzetek készültek román nyelven is, hanem külön programokkal is várják a román anyanyelvű forgatagozókat. Lesz például magyar borkóstoló román nyelven, könyvbemutató románul, de a városnéző sétákat, múzeumi tárlatvezetéseket is megszervezik románul is, ugyanakkor a Tékaforgatag rendezvényein román nyelvű szinkrontolmácsolást biztosítanak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség
Székelyhon

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség

Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.

// még több főtér.ro