Eközben az omikron folytatja tevékenységét: szerdán is a keddihez hasonló járványszámokat jelentettek.
Mint tudjuk, kedden az eddigi abszolút rekordot is megközelítette az új esetek száma – a múlt hét maximumához képest hirtelen másfélszeresére nőtt – szerdán pedig hasonlóan magas volt ez a szám: 16 610 új fertőzöttet regisztráltak.
A hirtelen növekedés egyrészt annak tulajdonítható, hogy az omikron variáns jóval fertőzőbb a korábbiaknál, másrészt – amint arra a nemzet mikrobiológusa, valamint egészségügyi minisztere, Alexandru Rafila szerdán felhívta a figyelmet – a tesztelési kapacitást is felturbózták. Kedden minden eddiginél több, összesen mintegy 90 ezer tesztet futtattak le, jövő hétre pedig a miniszteri ígéret szerint elérjük a napi 100 ezres tesztszámot.
Ez a növekedés elsősorban annak tulajdonítható, hogy már mintegy 3200 háziorvos is beszállt a tesztelésbe.
Emellett még egy újdonság is várható a jövő hétre: országszerte összesen 230 úgynevezett járóbeteg-értékelő központot helyeznek üzembe. Ide azokat a pácienseket irányítják, akiknek a tesztje pozitív lett, így pedig időben kiderül, kórházi kezelésre szorulnak-e, vagy otthon is lábadozhatnak, és egyáltalán nem hagyják elfajulni a fertőzéseket, amitől szintén azt várják, hogy enyhítenek az egészségügyre nehezedő nyomáson.
Az elmúlt 24 órában egyébként 58-an vesztették életüket a járvánnyal összefüggésben, közülük 51-en oltatlanok voltak.
Rafila azt is kihangsúlyozta, hogy egyelőre kézben tartjuk az 5. hullámot, és a magas esetszámok ellenére még mindig csak napi 2–3%-kal nő a kórházba utalt fertőzöttek száma, a halottaké pedig 8–10-szer kisebb, mint a negyedik hullám csúcsán, amikor hasonló esetszámok voltak.
Az intenzív osztályon jelenleg 530 embert ápolnak, 43-al többet, mint kedden.
Reméljük az új intézkedések eredményesek lesznek, és nem durvul el az 5. hullám.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.
Gyökeres változás a kórházak finanszírozásában: az ágyszám helyett az ellátott betegek után jár a pénz. Több ezer kilencvenes évek eleji külügyi irat titkosítását oldotta fel a kormány.

Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.

A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.

A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.