// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Pusztulás szélén a mezőzáhi Ugron-kastély

// HIRDETÉS

Bürokratikus okokra hivatkozva elutasították a jogos tulajdonosnak való visszaszolgáltatást. Most állami tulajdonban omladozik csendben tovább.

Miközben Marosvásárhelyen emblematikus műemlék épületek megmentéséért folyik a harc, a Maros megye távolabbi övezeteiben található, a magyar arisztokrácia által ránk hagyott gyönyörű épületek válnak az enyészet martalékává.  A mezőzáhi Ugron-kastély sorsa például igencsak bizonytalan.

A kastélyt nem szolgáltatták vissza az örökösöknek, a Maros Megyei Tanács tulajdonában, de a Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság kezelésében van. Az örökösök jogerősen elvesztették az ingatlanért folyó pert, mert a visszaszolgáltatási kérelmet a törvényes határidő után adták be. Schmidt Loránd, a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság igazgatója elmondta, hogy 2012 nyarán költöztették ki az intézmény gondozásában levő gyermekeket, mert eleget kellett tenni a nagy létszámú árvaházak felszámolását célzó elképzelésnek. Ehhez igazodva a gyermekeket kisebb létszámú családi típusú otthonokban helyezték el, s a kastély üresen maradt. Sorsa nem dőlt el, minimális állagmegőrző munkálatokat végeztek rajta, ajtókat, ablakokat cseréltek, csatornát javítottak. Valójában nem is végezhetnek nagyobb munkálatokat, hiszen I. kategóriájú műemlék épületről van szó.

Miután megszületett a jogerős bírósági döntés, tisztázódott a tulajdonjog, az igazgatóság rádöbbent, hogy a „nyakukon maradt” egy nagyon értékes, de több millió eurós befektetést igénylő romos épület, amelyet csak uniós projekt révén lehet felújítani, hiszen a helyi, megyei költségvetésből ilyen tételre nem lehet számítani. Az idei megyei költségvetésben viszont van elkülönített pénz arra, hogy az előkészítő terveket elvégezzék.

Az igazgató szerint már az is pozitívum, hogy megoldották a kastély őrzését, s ezzel megóvhatják a garázdálkodóktól. De ez az állapot sem tartható tovább.

„Egyelőre tárgyalásokat folytatunk arról, hogy milyen rendeltetést találjunk a mezőzáhi kastélynak. Mivel a Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság nem használja az épületet, hiszen a struktúrája, beosztása, a termek mérete sem olyan, hogy megfeleljen például öregotthonnak, az lenne a javaslatom, hogy az épület kerüljön a Megyei Múzeumhoz, s valamilyen módon a múzeum használatában találjunk megfelelő rendeltetést neki. Sok mindent el lehet képzelni, viszont nem klasszikus értelemben vett múzeumi létesítményre gondolok, mert Mezőzáh a turisztikai vérkeringésen kívül esik. Bizonyos célcsoportoknak képzési vagy konferenciaközpontot lehetne kialakítani. Soós Zoltán, a Megyei Múzeum igazgatója elfogadhatónak tartja a javaslatot. Ki kell találni egy stratégiát, amely valamilyen módon a kulturális szférában történő hasznosítását szolgálná. A múzeumnak már van tapasztalata a műemlék épületek felújításában, néhányat már rendbe tettek” – mondta Kelemen Márton, a Maros Megyei Tanács alelnöke.

A megyei tanácsnak mint tulajdonosnak mielőbb meg kell oldani a kastély ügyének rendezését, ellenkező esetben csak egy romhalmaz marad belőle.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro