// 2026. január 16., péntek // Gusztáv
vegyesen

Pusztító árvizek délnyugaton, már a második legnépszerűbb párt az AUR, Simion pedig kőgazdag – hírmix

// HIRDETÉS

Egy új felmérés szerint már a PNL-t is lekörözte George Simion szélsőséges pártja.

Lakóházakat mosott el, embereket tett földönfutóvá az árvíz az ország délnyugati részén

Drámai a helyzet az ország délnyugati részében, a pénteki heves esőzések miatt Gorj és Dolj megyében is házakat öntött el az árvíz, több helyen mentőcsapatoknak kellett kimenekíteni a hirtelen jött áradás által meglepett embereket. Az anyagi kár jelentős, egyes helyeken akár két méter magasan is elöntötte a lakóházakat a víz, teljesen tönkretéve a falakat, a berendezést, melléképületeket döntve össze. Bár a legtöbb helyen az árvíz mindössze fél óra alatt elvonult, a pusztítás így is rendkívül súlyos. Csak Dolj megyében 60 személyt kellett kilakoltatni, sokan közülük idősek, és nincs hová menniük, az illetékesek most azon dolgoznak, hogy ideiglenesen elszállásolják őket valahogy. A Digi24 alábbi összeállításában többen megrendülten mutatják meg a kameráknak, hogyan pusztult el egy fél óra alatt mindaz, amit egy életen át nagy nehezen felépítettek. Egész Erdélyre a Bánságra és a Partiumra is eső és viharriasztást adtak ki egyébként a szakemberek szombat délig. A legtöbb helyen sárga, illetve narancssárga riasztás van érvényben, az említett délnyugati megyékre viszont vörös riasztást bocsátottak ki.

Eközben George Simion annyi pénzt kapott ajándékba, mint a nyű

Gusztustalan állat a politika, de akinek van gyomra hozzá, annak nagyon is megéri belevágni. George Simion például, aki kőbunkó nacionalista futballhuligánból az úzvölgyi katonatemetőben szervezett nackómegmozdulások hátszelén lett egy csapásra a széljobb AUR párt kőbunkó vezetője, igazán nem panaszkodhat. A legfrissebb adóbevallása szerint például a tavaly nyáron megszervezett megalagziján nem kevesebb mint 400 ezer eurót kapott nászajándékba újdonsült feleségével a meghívottakról. Na persze az adóbevallásokban ez tipikusan az a topik, ahol mindenféle gyanús pénzeket tisztára lehet mosni. Ezzel persze nem vádaskodni akarunk, csak megjegyeztük, hogy ez tipikusan az a topik. Simion különben nem aprózta el a dolgokat: a Valcea megyében megszervezett lagzira az összes románt meghívta. Egy részük el is ment.

Ijesztő szavazói tendenciák: az AUR már a második legnépszerűbb párt?

A Digi24 megszerzett egy, az USR által megrendelt felmérést, aminek igencsak aggasztóak az eredményei. Az eddigi felmérések is arról tanúskodtak, hogy a szélsőjobboldali, gyakorlatilag csak a gyűlöletkeltésből élő AUR egyre népszerűbb, de eddig mindig a két nagy párt, a PSD és a PNL mögött végzett a népszerűségi versenyben. A mostani felmérés szerint azonban már jócskán megelőzi a PNL-t és a PSD-től sincs túlságosan lemaradva: a PSD 28, az AUR 22, míg a PNL 18%-kal végzett. A felmérést megrendelő USR 13, az RMDSZ 6%-kot ért el, míg a többi párt a parlamenti küszöböt jelentő 5% alatt van.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Székelyhon

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

// még több főtér.ro