Ennek jóváhagyásáról is döntés születette a Johannis államfő által elnökölt védelmi tanács ülésén.
A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) keddi ülésén jóváhagyta, hogy májusban és júniusban a portugál hadsereg 150 katonája és négy F-16-os Falcon harci repülőgépe gyakorlatozzon Romániában, a NATO légi járőrözésének előkészítése és megindítása érdekében.
Románia saját légierejét 12 darab használt, Portugáliából vásárolt F-16-ossal készül korszerűsíteni, amelyeket - felújításukat követően - 2017-től állítanak hadrendbe. A repülőrajt használatba vevő román pilóták kiképzése már tavaly megkezdődött Portugáliában.
A nemzetbiztonsági testület, amely először ülésezett a decemberben hivatalba lépett Klaus Johannis államfő vezetésével, az ukrajnai biztonsági helyzetet és annak romániai kihatásait elemezte.
„Határainknál fél évszázadnyi béke után embereket ölnek meg, másokat elüldöznek otthonaikból. Románia 300 kilométernyire van a Krím-félszigettől, ahol tavaly elkezdődött a második világháború nyomán megszabott határok módosítása. Nekünk alapvető érdekünk a konfliktus békés megoldása. A CSAT ülésén áttekintettük a helyzetet és megerősítettük, hogy Románia teljesíti stratégiai partnereivel szemben vállalt kötelezettségeit" - írta a nemzetbiztonsági ülésről szóló Facebook-bejegyzésében Klaus Iohannis államfő.
A védelmi tanács a válság kapcsán úgy értékelte, hogy Románia Ukrajnának nyújtott következetes támogatása nyomán a kijevi hatóságok példátlanul nyitottakká váltak a Romániával való együttműködésre.
A CSAT azt is felmérte, milyen előrelépések történtek a nyugat-balkáni országok társulási, illetve integrációs folyamatában. A testület szerint megnőtt Románia stratégiai jelentősége a térségben, így a NATO és az Európai Unió „előőrseként" betöltött szerepét a nyugati partnereinél is latba vetheti, hogy a Moldovai Köztársaság is bekerüljön a Nyugat-Balkánt célzó bővítési hullámba.
A CSAT elfogadta a kiberbiztonsági operatív tanács 2014-es éves jelentését. A tavalyi walesi NATO-csúcson hozott döntések értelmében Románia vezető szerepet tölt be az Ukrajna kibervédelmét szolgáló NATO-programban, és az országban két vezénylési központot hoznak létre a NATO gyorsreagálású erői számára.
Kedden James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója is Bukarestben járt, aki - a kormányzati közlemény szerint - szintén a regionális biztonság kérdéseiről tárgyalt Klaus Johannis államfővel és Victor Ponta miniszterelnökkel.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Elsöprő sikert aratott mind a mentorok, mind pedig a közönség körében a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, aki 13 évvel ezelőtt már egyszer részt vett a magyarországi X-faktor tehetségkutatóban. Hétvégén megújulva tért vissza.
Szoros verseny nyomán Markó Attila kapta meg az RMDSZ szórványképviselői helyét a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén született döntés értelmében. Az alakulat döntéshozó szerve az EMSZ és az MPE számára is befutó helyet biztosított.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök pedig a héten nagyon kíváncsiak lesznek az Ön mobiljára, úgyhogy ön ne legyen az.
A rendőrök pedig a héten nagyon kíváncsiak lesznek az Ön mobiljára, úgyhogy ön ne legyen az.
Eközben Besztercén gázszivárgás miatt meghalt egy család összes tagja. Ha elfelejtette befizetni az útadót, nemsokára megszabadulhat az automatikus pénzbírságtól.
Eközben Besztercén gázszivárgás miatt meghalt egy család összes tagja. Ha elfelejtette befizetni az útadót, nemsokára megszabadulhat az automatikus pénzbírságtól.
Románia lelövi azokat a légterébe belépő drónokat, amelyek polgári vagy katonai célpontokat támadnak. Marcel Ciolacu tele van optimizmussal a teljes körű schengeni csatlakozást illetően.
Románia lelövi azokat a légterébe belépő drónokat, amelyek polgári vagy katonai célpontokat támadnak. Marcel Ciolacu tele van optimizmussal a teljes körű schengeni csatlakozást illetően.
Tragikomédia országszerte.
Tragikomédia országszerte.
Egy ifjú gengszter pedig egy pékségben fenyegetőzött a revolverével, ám ez rossz ötlet volt.
Egy ifjú gengszter pedig egy pékségben fenyegetőzött a revolverével, ám ez rossz ötlet volt.
… és kitört a botrány Klaus Iohannis privát golfpályácskája kapcsán… továbbá hahó, kauflandos halimádók, van pár termék, ami csúnyán fertőz, tessék figyelni!
… és kitört a botrány Klaus Iohannis privát golfpályácskája kapcsán… továbbá hahó, kauflandos halimádók, van pár termék, ami csúnyán fertőz, tessék figyelni!
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Klaus Iohannis politikai karrierjének további iránya még ismeretlen, a tanácsadói azonban már a következő kihívásokra készülhetnek. A múlt héten mindennapra jutott egy medvelátogatás Hargita megyében.

Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.
Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!