Az új koalíciós pártok mellett az RMDSZ is támogatta.
Simán átment a parlamenten Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök átalakított, immár negyedik kormánya: az új kabinetnek 377 szavazattal a beiktatáshoz minimálisan szükséges 285 helyett bizalmat szavazott hétfőn későn este a parlament Victor Ponta.
A negyedik Ponta-kormányban a miniszterelnök Szociáldemokrata Pártja (PSD) adja a legtöbb tárcavezetőt, mellettük a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), a Konzervatív Párt (PC), valamint a most belépő Liberális Reform Párt (PLR) kapott két-két miniszteri posztot.
Az RMDSZ nem vesz részt az új kormányban. A szervezet belső parlamentje szombaton döntött arról, hogy a szövetség kilép Ponta kormányából, miután az elnökválasztáson a magyarok túlnyomó többsége nem a szociáldemokrata politikust, hanem a választásokon győztes Klaus Johannist, a jobbközép jelöltjét támogatta.
Közben kiújult a székelyföldi „jelképháború" is, miután a kormány Kovászna megyei képviselője bírságot szabott ki a magyar himnusz éneklése miatt, és a köztéren lévő székely zászlók miatt is újabb büntetéseket helyezett kilátásba.
Ennek ellenére Kelemen Hunor – miután egy kicsit még izmozott, mondván: a Kovászna megyei prefektusi lépések miatt már nem olyan biztos, hogy megszavazzák a kormányt - a szövetség nagy többséggel úgy döntött, hogy megelőlegezi a bizalmat Pontának, és megszavazza az új kabinetet annak reményében, hogy folytatni fogja annak a kisebbségi fejezetnek a gyakorlatba ültetését, amely az RMDSZ-szel márciusban megkötött koalíciós megállapodáskor került a kormány programjába, és amelyet az új kabinet is átvett.
A bukaresti kormánynak az eddigi négy helyett egy miniszterelnök-helyettese lesz. A kormánytagok száma 25-ről 22-re csökkent. Kevesebb párton kívüli technokrata lesz a kormányban, a kabinet tagjainak többsége tagja a törvényhozásnak, Bogdan Aurescu külügyminiszter és az oktatási tárcát átvevő Sorin Câmpeanu, a Bukaresti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem rektora kivételével.
Victor Ponta azt ígérte, megpróbál jobban együttműködni a törvényhozással és az ellenzékkel is konszenzusra törekszik olyan jelentős döntések előkészítésekor, mint a választási reform és az alkotmánymódosítás. A gazdasági célkitűzések között Ponta az autópálya-program folytatását, egyes élelmiszerek áfájának csökkentését említette.
Mint ismeretes, 2016 végén jár le a 2012 decemberében kezdődött parlamenti ciklus. Victor Ponta novemberben megpályázta az államfői tisztséget, és alulmaradt a küzdelemben a jobbközép jelöltjével, Klaus Johannisszal szemben. Politikai elemzők szerint a választási vereség után Ponta kormánya legitimitását akarta demonstrálni: ezért eszközölt annyi változást a kormányban, amelyhez már a törvényhozás jóváhagyására volt szükség.
A megújult Ponta-kormány nyolc új tagja várhatóan kedden este teszi le a hivatali esküt.
A 4. Ponta-kormány névsora
Victor Ponta miniszterelnök
Liviu Dragnea (régiófejlesztés)
Gabriel Oprea (miniszterelnök-helyettes, belügy)
Daniel Constantin (mezőgazdaság)
Rovana Plumb (munkaügy)
Nicolae Bănicioiu (egészségügy)
Mihai Tudose (gazdaság)
Darius Vâlcov (pénzügy)
Robert Cazanciuc (igazságügy)
Eugen Teodorovici (európai alapok)
Ioan Rus (közlekedés)
Ionuţ Vulpescu (művelődés)
Bogdan Aurescu (külügy)
Mircea Duşa (védelem)
Gabriela Szabo (sport és ifjúság)
Sorin Grindeanu (távközlés)
Angel Tîlvăr (határon túli románok)
Eugen Nicolicea (parlamenti kapcsolatok)
Sorin Cîmpeanu (oktatás)
Andrei Gerea (energia és kisvállalkozások)
Graţiela Gavrilescu (környezetvédelem)
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.