Sőt mindenféle kifogásokkal próbálja hátráltatni az eljárást.
Ha már közeleg a forradalomnak nevezett 1989-es eseménysorozat harmincadik évfordulója, a román igazságügyi szervek most már eljutottak oda, hogy elkezdődjön a per a több száz ember haláláért felelős akkori vezetők ügyében. A legfelsőbb bíróság pénteken olyan, mint egy frissen felépült hipermarket az első napon, nyitás után öt perccel, miután minden termékre 70 százalékos leárazást hirdetett: több mint hatszázan lepték el az épület folyosóit, mivel polgári peres félként kívánnak csatlakozni az ügyhöz, amelyben amúgy több mint ötezer idézést küldött ki a legfelsőbb bíróság. Ezért előtérben hangszórókat helyeztek el, hogy az emberek hallják, amikor a bíró a terembe szólítja őket. Persze bekövetkezett, ami ekkora tömeg esetén szokott, hiszen nem mindenki bírja a gyűrődést, főleg, hogy számos idős ember is van az érdeklődők között: többen is rosszul lettek, a rohammentősök részesítették elsősegélyben őket. A helyszínen ugyanakkor több csendőr és rendőr is jelen van. A per egyébként egyelőre az előzetes szakaszban van, amelyben a bíró megvizsgálja a vádlottak, illetve a perhez polgári peres félként csatlakozottak, valamint az 1989. December 21. Egyesület által benyújtott kérelmeket és kifogásokat. Az ügy nagyágyúja, Ion Iliescu, az akkori események nagy karmestere, a Nemzeti Megmentési Front volt vezetője, akit később többször is államfővé választottak, már csak emiatt sem jelent meg a bíróságon. Ügyvédje, Adrian Georgescu azt mondta, a pernek ebben a szakaszában amúgy sem kötelező a vádlott jelenléte. És persze emellett igyekeznek hátráltatni is az eljárást: az ügyvéd szerint több kifogást is benyújtottak, amelyek alapján kérik az ügy visszautalását a büntető eljárás nyomozati szakaszába. Az egyik ilyen beadványuk jogellenesen beszerzett bizonyítékokra vonatkozik. A katonai ügyészség áprilisban emelt vádat az érintettek ellen. Ion Iliescu volt államelnök, Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes és Iosif Rus tábornok, a román légierő egykori parancsnoka ellen emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat. Az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor félreállítása után az állam vezetését a Ion Iliescu irányította Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) vette át, amely hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket. A szándékosan előidézett terrorista pszichózisban, december 22-e után, 862 személy meghalt és 2150-en megsebesültek.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.