// 2026. augusztus 16., vasárnap // Ábrahám

Pénteken még csak a köd okoz fejfájást, szombattól viszont visszatér a tél

// HIRDETÉS

Három megyére adtak ki figyelmeztetést a rossz látási viszonyok miatt. A télies idő viszont az egész országban érezteti majd a hatását.

Figyelmeztetést adott ki pénteken reggel a köd miatt az Országos Meteorológiai Igazgatóág (ANM) Kolozs, Szilágy és Beszterce-Naszód megyére.

A reggel kilenc óráig érvényben lévő figyelmeztetés szerint az érintett területeken 200, sőt helyenként 50 méter alá csökken a látótávolság.

De ez még semmi. A következő napokban ugyanis elfelejthetjük a tavaszt: szombattól kezdődően hirtelen lehűl a levegő az egész országban, eső, havas eső és havazás is előfordulhat - derül ki az  ANM előrejelzéséből.

Az enyhe, tavaszias időjárás csak szombatig tart, ezt követően nyugatról csapadékos idő, Moldva északi része irányából pedig hideg levegő érkezik az országba. Szombaton délben Moldvában már 4-5 Celsius-fokra hűl le az levegő, a csapadék havas eső és hó formájában jelenik meg, és a hideg légtömeg fokozatosan az egész országot, majd egész Európát eléri.

Az időszakra jellemző sokévi (7 és 14 fok közötti) átlaghoz képest jóval hidegebb lesz az idei március vége:

az ország észak-nyugati részében éjszakánként akár mínusz 10 fokig is süllyedhet a hőmérő higanyszála,

és az országos hőmérsékleti értékek is mínusz 6 és plusz 6 fok között alakulnak majd.

A Meteorológiai Világszervezet is felhívta a figyelmet a közelgő hideg légtömegre, amely március 25-26-áig fogja uralni a térséget, így Romániát is. Jövő héten tehát a normálishoz képest akár 10 fokkal is hidegebb lehet - szögezte le a szakember.

Csapadékra is számítani kell,

az esőzések havas esővé vagy akár havazássá is alakulhatnak a hideg hatására,

és a lehűlő levegő miatt a szél is felerősödik, ami tovább növeli az emberek hidegérzetét.

Ha valaki még ennél is plasztikusabb leírásra vágyik: a magyar Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban a 2013. március 14-15-én tapasztaltakhoz hasonló időjárási eseményekre kell számítani. 2013. március 14-én délután előbb északnyugat felől, majd a Kárpátokat megkerülve, később északról tört be a hideg.

A meteorológiai szolgálat számításai szerint a hétvégén többfelé 10, néhol 20 centiméternél is több hó hullhat. A viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix
Főtér

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve

Három halálos áldozata van – köztük egy kiskorú is – annak a péntek délutáni balesetnek, amely a Maros megyei Zoltán nevű településen történt: három személygépkocsi és egy katonai teherautó ütközött össze.

// még több főtér.ro
Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.