// 2026. május 22., péntek // Júlia, Rita

Oxigénpalack nélkül jutottak a csúcsra

// HIRDETÉS

Miután legjobb magyar hegymászóinknak sorra meghiúsultak idei csúcsra törő terveik, egy nagyváradi és egy békéscsabai hegymászónak köszönhetően mégis sikerrel zárul a 2014-es Himalája-szezon.

A Magyar Karakorum Expedíció hegymászói, Varga Csaba (Nagyvárad) és Suhajda Szilárd (Békéscsaba) még múlt héten jutottak fel a kínai-pakisztáni határon lévő Broad Peak – eredeti nevén K3 – csúcsára. A csúcson készült fotókat azonban ma tették közzé a Duna Televízió Hazajáró című honismereti műsorának munkatársai a Facebookon, ahol rendszeresen tájékoztatták az érdeklődőket az expedícióról és a fiúk helyzetéről. Innen tudjuk, hogy a sikeres csúcstámadás után már úton vannak hazafelé, jelenleg Skarduban tartózkodnak.

Minden a terv szerint alakult – nem vettek igénybe sem magashegyi teherhordókat, sem mesterséges oxigént –, bár a friss hó miatt igen nehéz körülmények között érték el a Föld 12. legmagasabb hegycsúcsát.  

A Broad Peaket először 1957. június 9-én mászta meg egy osztrák expedíció. A magyarok közül 2000. július 31-én Ács Zoltán és Mécs László (Explorers), majd 2007. augusztus 11-én Csollány Katalin, Erőss Zsolt, Sterczer Hilda, Ugyan Anita (Magyarok a világ nyolcezresein) mászták meg a csúcsot, amely az igen meredek és viszonylag hosszú, 8000 méter fölötti magasságú csúcsgerincen közelíthető meg.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó, építész – fiatal kora ellenére – immár a második alkalommal hódított meg nyolcezrest, és tervei szerint minél többre igyekszik feljutni a létező 14 közül.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

// még több főtér.ro