// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Összesen 241 évet kaptak a Singer-varrógépes csalók

// HIRDETÉS

A 31 fős bűnbanda nyolc évvel ezelőtt csapott be több mint 1700 hiszékeny embert.

Nyolc év után pont került az egyik legnagyobb romániai csalási ügy végére. A gyulafehérvári táblabíróság szerdán összesen 241 évre ítélte jogerősen a Singer-varrógépes csalásra szakosodott bűnbanda 31 tagját. Három vádlottat 12 év, tizenhat csalót 10 év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, a többiek öt vagy hat év letöltendőt, illetve két év felfüggesztettet kaptak.

A jogerős ítélet megerősítette a 2014-ben első fokon kiszabott büntetéseket, viszont 925 ezer lejre emelte a vádlottaktól elkobozott összeget.

A bűnbanda a 2007-2008 időszakban tevékenykedett, ez idő alatt 1748 személyt csaptak be a Singer-varrógépes módszerrel, az átvert „ügyfelektől” pedig összesen mintegy 500 ezer eurót csaltak ki. A módszer lényege az, hogy a csaló újsághirdetésben nagy összeget (akár 300-400 ezer eurót) ajánl fel Singer márkájú varrógépekért, majd a naiv jelentkezőnek azt mondja, hogy csak akkor vásárolja meg a varrógépet, ha a kliens megszerzi a gép bizonyos sorozatszámú párját is, amely a bűnbanda egyik tagjának tulajdonában van. Miután a horogra akadt ügyfél befizette a másik gép árát egy bankszámlára, a „vásárló” felszívódott. Néhány becsapott személy akár többször is fizetett.

A módszer sikerességének egy titokzatos – és hamis – legenda az alapja. Eszerint a második világháború előtt zsidó emberek kövér bankszámlák adatait vésték bizonyos varrógépekbe. Egy másik hamis állítás az, hogy a Singer varrógépek platinából készült alkatrészeket tartalmaznak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.