Egy meccs ott, egy Budapesten. Lehet gyúrni a szurkolásra.
A magyar labdarúgó-válogatott a norvég csapatot kapta ellenfélül a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokság novemberi pótselejtezőjére a Nyonban tartott vasárnapi sorsoláson.
Bernd Storck szövetségi kapitány együttese idegenben kezd november 12-14. között, majd három nappal később hazai pályán fogadja riválisát a visszavágón.
A magyarokat nem húzták ki az első három párharcba és a norvég, szlovén, dán, ír kvartettből előbbi maradt az urnában utolsóként a nem kiemelt válogatottak közül. A sorsolás szeszélye folytán a kiemeltek közül egyedüliként Magyarország kezd vendégként.
„A sorsolás előtt nem volt különösebb preferenciám az ellenfelet illetően, hiszen aki eljut idáig, biztos, hogy kiváló csapat" - mondta a magyar szövetség honlapjának a német szakvezető. „Az a kívánságom, hogy idegenben kezdjük a párharcot, teljesült, a csapat szempontjából ez mindenképpen jó sorsolásnak mondható. A norvég futballt nagyon jól ismerjük, senkinek sem kell bemutatni ellenfelünket, az mindenki számára nyilvánvaló, hogy egy egészen kiváló rivális vár ránk. Ezt bizonyítja, hogy egészen az utolsó körig versenyben voltak az egyenes ági Eb-részvételért, és csak az olaszok ellen bukták el a továbbjutást úgy, hogy sokáig vezettek is idegenben ellenük, s csak a hajrában fordított Olaszország".
Storck hozzátette, most arra kell fókuszálni, hogy jól felkészítsék az ellenfél játékából a csapatot, majd idegenben játszanak egy szoros mérkőzést annak érdekében, hogy itthon, a közönség támogatásával esélyük legyen véghez vinni a történelmi tettet és kijutni a kontinensviadalra.
Magyarország 34 éve nyeretlen a norvégokkal szemben, azóta öt döntetlen mellett négyszer kikapott tőlük. Az összesített mérleg ugyanakkor magyar fölényt mutat: a nemzeti együttes hétszer győzött, ötször döntetlent játszott és ötször vereséget szenvedett. Legutóbb 2012 novemberében találkozott a két gárda, s akkori barátságos mérkőzésen 2-0-s vendégsiker született a Puskás Ferenc Stadionban.
A nemzeti együttes az 1986-os világbajnokság óta először vehetne részt nagy nemzetközi tornán, az Eb-re pedig története során harmadszor juthat ki, erre legutóbb 1972-ben volt példa.
A másik három párharcban Ukrajna Szlovéniával, Svédország Dániával és Bosznia-Hercegovina Írországgal találkozik az Eb-részvételért.
Ukrajna-Szlovénia
Svédország-Dánia
Bosznia-Hercegovina - Írország
Norvégia-MAGYARORSZÁG
Az elől álló csapatok kezdenek otthon.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.
Gyökeres változás a kórházak finanszírozásában: az ágyszám helyett az ellátott betegek után jár a pénz. Több ezer kilencvenes évek eleji külügyi irat titkosítását oldotta fel a kormány.

Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.

A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.

A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.