// 2026. április 6., hétfő // Vilmos, Bíborka

Oktatási tárca: ha aláírja a szülő az online oktatásra vonatkozó nyilatkozatot, ha nem, kötelező a diákok oktatása

// HIRDETÉS

De akkor miért kell egyáltalán a nyilatkozat?

Valakiknek ott fenn az oktatási minisztériumban mégiscsak lehet némi érzéke a normalitás iránt, a napokban ugyanis olyan átiratot küldtek az iskoláknak, amelyben jelezték: minden diák számára kötelező az online oktatás biztosítása, függetlenül attól, hogy a szülők aláírták-e azt a nyilatkozatot, amelyben vállalják, hogy nem rögzítik az internetes tanórák anyagát.

Mint megírtuk, az oktatási folyamat internetre költözése nyomán az oktatási minisztérium október végén úgy döntött: a tanároktól, valamint a szülőktől és a diákoktól is nyilatkozat kitöltését követeli meg, amelyben vállalják, hogy nem rögzítik az órák anyagát.

A nehezen érthető bürokratikus döntés egyes pedagógusok panasza nyomán született, akik szerint gyakran visszaéltek a diákok a rögzített órák anyagával.

A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) konkrétan felhívással fordult a kormányhoz, többek között azt kérve, hogy módosítsa a hatályos jogszabályokat, és tegye lehetővé azon szülők és diákok megbüntetését, akik rontják a pedagógusok imázsát azzal, hogy „trükközött” filmeket és fényképeket töltenek fel az órákról.

Nos, most az oktatási minisztérium által az iskoláknak küldött átirat viszont leszögezi: járványhelyzet ide vagy oda, a nyilatkozatok kitöltésének elmulasztása nem korlátozhatja a tanulók hozzáférését az online oktatáshoz.

Magyarán: ha van nyilatkozat, ha nincs, a tanár köteles minden diákot „befogadni” az online órára.

A minisztériumi reakció annak nyomán született, hogy egyes szülők arra panaszkodtak: egyes tanárok nem voltak hajlandóak a gyereküket befogadni az órára, mivel nem írták alá vagy nem nyújtották be a nyilatkozatot.

A szülők szövetsége még múlt héten beadvánnyal fordult az oktatási minisztériumhoz a nyilatkozatok eltörlését kérve, mondván: azok korlátozzák a diákok tanuláshoz való jogát.

Az Országos Diáktanács még a nyilatkozatok bevezetésekor tiltakozott, arra hivatkozva, hogy azok már csak azért is fölöslegesek, mert az abban említett oktatási minisztériumi rendelet, oktatási törvény és a büntető törvénykönyv előírásai anélkül is érvényesek mindenkire, hogy ezt külön nyilatkozatban el kellene ismernie.

A jelek szerint ezt most már a minisztérium is belátja.

A kérdés már csak az, hogy akkor egyáltalán miért tartja fenn a nyilatkozatokat, ha azok aláírásának elmulasztása amúgy sem jár semmilyen következménnyel?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn
Főtér

Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit
Krónika

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit

Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Székelyhon

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.
Krónika

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.

A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.

Húsvétvasárnapi ételszentelés Csíkszereda főterén – itt követheti élőben
Székelyhon

Húsvétvasárnapi ételszentelés Csíkszereda főterén – itt követheti élőben

Húsvétvasárnap reggel az ételszentelés szertartása kerül középpontba, ezt a hagyományt pedig Csíkszeredában több ezren éltetik. A Kárpát-medence legnagyobb ételszentelését Csíkszereda központjában tartják, és ez idén sincs másként.

// még több főtér.ro