Egy normális országban ez dilemma fel sem merülne. De sajnos úgy tűnik, a kis mioritikus haza nem normális.
Kezdjük azzal, hogy miért is nem teljesen normális ország (e tekintetben sem) ez a Románia. Be is számoltunk róla: ha az ember kinyitna egy szekrényt a mindenkori kormány épületében, tucatnyi plagizáló (vagy a gyanú sarával alaposan bekent) miniszter esne ki belőle. És ez csak az országvezetés legfelsőbb polca. A nagy baj igazából az, hogy tolvajok (mert a doktori dolgozatok lopása is az, ami) kerülhetnek olyan pozíciókba, ahol döntéseket hoznak nos, többek közt a saját (adott esetben köztörvényesen büntetendő) normáik szerint.
Az ember hajlamos a bűnre, tudjuk. Erre találták a rendőrséget. Az egyetemi szellemi tolvajok rendőr-főkapitánysága a Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácsnak (CNATCDU) nevezett intézmény: itt vizsgálják át mondatonként, lopott-e az adott tudományos munka szerzője mástól, vagy sem.
Az utóbbi idők messzehangzó plágiumbotrányai közepette (és talán ezek hatására) idén nyáron arról szóltak a tervek, hogy az új oktatási törvényben már szó se lesz a plágiumrendőrségről, ugyanis feloszlatják. A komoly plágiumgyanúba keveredett oktatási miniszter, Sorin Cîmpeanu szeptember végi lemondása is arra utalt, hogy kár egy ilyen kamuintézményt működtetni, ha a befolyásos szellemi tolvajok lazán átcsúsznak a szűrőn. Na de mi lesz akkor a különböző dolgozatok ellenőrzésével? Nem gond, mondták nyáron, az egyetemek átveszik a központi bizottságtól a rendőrzubbonyt.
És akkor a pénteki kormányülés után mit újságol a vadiúj közoktatási miniszter, Ligia Deca? Hát – a törvényes keretekre, társadalmi elvárásokra, a lehetőségek szerinti eljárásokra vonatkozó blablán túl – azt, hogy khm, a tárgyalásokból az következtethető ki, hogy egy CNATDCU típusú (értsd, központi, könnyebben befolyásolható ellenőrizhető) szűrőnek azért meg kellene maradnia.
És akkor innen lehet találgatni, hogy miért is maradhat a talpán egy tucatnyi tolvajgyanús minisztert futni hagyó plágiumrendőrség. Mert persze, maradhatna, sőt, fel sem kellett volna merülnie a feloszlatás gondolatának. Egy normális országban. Ahol a tudósok nem lopkodják más szellemi tulajdonát. És ezzel vissza is érkeztünk a gondolatmenet elejére, bezárult a kör. Románia nem egy normális ország.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.