Ha már a hatóság szemét szúrják a „nem hivatalos” névtáblák.
A Maros megyei Hármasfalut alkotó települések eredeti nevének a visszavételéről készül népszavazást kiírni a helyi önkormányzat – jelentette be csütörtöki közös sajtótájékoztatóján Brassai Zsombor és Biró Zsolt, az RMDSZ és az MPP vezetője.
Hosszas gondolkodás és tétlenkedés után tehát úgy tűnik, a vezető magyar politikusokban is tudatosult annak a fontossága, hogy
Ennek érdekében az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt kiegyezett abban, hogy a kommunizmus ideje alatt a Hármasfalu gyűjtőnév alá parancsolt településen mielőbb népszavazást írjanak ki. „Ezzel visszaadnánk az illető településeknek a tekintélyét, és lényegében egy természetes helyzetet legalizálnánk” – érvelt az RMDSZ Maros megyei szervezetét irányító Brassai Zsombor.
Évekkel ezelőtt a szövetség vezetői hallani sem akartak a népszavazás kiírásáról, a község RMDSZ-elnöke és helyi tanácsosa, Nemes András arról beszélt a Krónikának, hogy egy ilyen intézkedésnek komoly anyagi vetülete van, ugyanis egy személyazonossági okirat cseréje mintegy 10-11 lejbe kerül.
„Elvetettük a problémát, mert megosztaná a három falut. És amúgy is minek? Hisz mi mindhárom települést a régi nevén emlegetjük” – fogalmazta meg ellenvéleményét néhány esztendővel ezelőtt Nemes. Egy hónappal ezelőtt Brassai Zsombor és Vass Imre, a község MPP-s ügyvivő polgármestere is eléggé óvatosan fogalmazott. Az előbbi azt mondta, hogy „a kezdeményezést az RMDSZ is tudná támogatni”, míg Makfalva községgazdája úgy fogalmazott, hogy „gondolkodnak” az ügyön.
A három székely településen a visszakeresztelési kedv azóta lendült fel, amióta
hogy a falvak határából távolítsa el a turisztikai tájékoztatási céllal kihelyezett helységnévtáblákat, mert azok „zavarják a gépkocsiforgalmat”.
Vass Imre többször is leszögezte: bármivel is fenyegetőzik a kormánymegbízott, a magánterületre kihelyezett táblák a helyükön maradnak.
(fotó: hirado.hu)
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.