Hosszú az út még a bővítésig a berlini külügyminiszter szerint. És Hollandia valamint Ausztria sem tapsikol az ötlettől
Németország nem akarja, hogy a közeljövőben új országok csatlakozzanak a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez - jelentette ki Thomas de Maiziere német belügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.
A miniszter Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének szerdán ismertetett tervére reagálva kijelentette: egyetért az elnök felvázolt véleményével, de „a bővítésig még nagyon hosszú utat kell megtenni".
Az uniós határokon belüli, ideiglenesen bevezetett határellenőrzés fenntartásával kapcsolatban leszögezte, Németország álláspontja egyértelmű a tekintetben, hogy mindaddig fent kívánja tartani az érintett határszakaszok ellenőrzését, ameddig az unió külső határainak védelme nem biztosított.
Németország jelenleg az Ausztriával és Dániával közös határszakaszain ellenőrzi a ki- és belépőket.
A német miniszterhez hasonlóan nyilatkozott csütörtökön Mark Rutte holland miniszterelnök is, aki szerint Románia és Bulgária továbbra sem érett a schengeni csatlakozásra, mivel mindkét országban továbbra is elterjedt a korrupció.
Juncker szerdai, az Európai parlament strasbourgi plenáris ülésén elmondott évértékelő beszédében azt javasolta, hogy a határellenőrzés nélküli schengeni övezetnek Bulgáriát, Romániát és Horvátországot is magában kell foglalnia, az uniós tagállamoknak továbbá automatikusan az eurózóna tagjává kellene válniuk.
Christian Kern osztrák kancellár a beszédet követően határozottan elutasította az eurózóna bővítéséről szóló brüsszeli javaslatot Görögország negatív példájára hivatkozva. Véleménye szerint „ez a koncepció nincs megfelelően végiggondolva".
Más vélemények szerint az eurócsoport és a schengeni övezet bővítése mindaddig nem történhet meg, amíg a megkövetelt kritériumok nem teljesülnek, valamint amíg az unió külső határai nem védettek megfelelően.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Szoros verseny nyomán Markó Attila kapta meg az RMDSZ szórványképviselői helyét a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén született döntés értelmében. Az alakulat döntéshozó szerve az EMSZ és az MPE számára is befutó helyet biztosított.
Elsöprő sikert aratott mind a mentorok, mind pedig a közönség körében a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, aki 13 évvel ezelőtt már egyszer részt vett a magyarországi X-faktor tehetségkutatóban. Hétvégén megújulva tért vissza.
A rendőrök pedig a héten nagyon kíváncsiak lesznek az Ön mobiljára, úgyhogy ön ne legyen az.

Eközben Besztercén gázszivárgás miatt meghalt egy család összes tagja. Ha elfelejtette befizetni az útadót, nemsokára megszabadulhat az automatikus pénzbírságtól.

Románia lelövi azokat a légterébe belépő drónokat, amelyek polgári vagy katonai célpontokat támadnak. Marcel Ciolacu tele van optimizmussal a teljes körű schengeni csatlakozást illetően.

Tragikomédia országszerte.
Tragikomédia országszerte.
Egy ifjú gengszter pedig egy pékségben fenyegetőzött a revolverével, ám ez rossz ötlet volt.

… és kitört a botrány Klaus Iohannis privát golfpályácskája kapcsán… továbbá hahó, kauflandos halimádók, van pár termék, ami csúnyán fertőz, tessék figyelni!

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Klaus Iohannis politikai karrierjének további iránya még ismeretlen, a tanácsadói azonban már a következő kihívásokra készülhetnek. A múlt héten mindennapra jutott egy medvelátogatás Hargita megyében.

Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.

Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!