Ezért Carles Puigdemont feltételesen szabadlábra kerül, de közpénz hűtlen kezelése miatt még kiadhatják Spanyolországnak.
Feltételesen szabadlábra helyezik Carles Puigdemont volt katalán elnököt Németországban az esetleges spanyolországi kiadatásáról szóló bírósági eljárás végéig a Schleswig-Holstein tartományi felsőbíróság csütörtökön hozott döntése alapján.
A bíróság közleménye szerint elrendelték a politikus kiadatási őrizetbe helyezését, de egyben fel is függesztették az utasítás végrehajtását, és meghatározták, hogy milyen feltételek mellett várhatja be az eljárás végét szabadlábon. A feltételek között szerepel, hogy letétbe helyez 75 ezer euró biztosítékot.
A tavaly októberi alkotmányellenes katalán függetlenségi népszavazás miatt Spanyolországban lázadással és közpénz hűtlen kezelésével vádolt politikust a bíróság döntése alapján Németország csak a közpénz hűtlen kezelésére vonatkozó vád alapján adhatja át a spanyol hatóságoknak, mert ez Németországban is bűncselekmény,
A lázadás miatti kiadatás a bíróság szerint azért nem jöhet szóba, mert ez a spanyol büntetőjogi kategória leginkább a hazaárulásnak feleltethető meg a német jogban, és Carles Puigdemont ügyében nem mutatható ki a tényállás egyik elengedhetetlen eleme. Ez az elem az erőszak, illetve az erőszakkal való fenyegetés olyan szintje, amely elég ahhoz, hogy az erőszakot alkalmazó, vagy azzal fenyegető egyén érvényesítse akaratát az alkotmányos szervekkel szemben.
Az ugyan a volt katalán elnököt terheli, hogy a alkotmányellenes népszavazás után erőszakos cselekmények történtek, de ezek nem helyezték akkora nyomás alá a spanyol központi kormányt, hogy engedjen az erőszakoskodók követelésének - áll a döntés indoklásában.
A bíróság a közpénz hűtlen kezelésének vádjával kapcsolatban kiemelte, hogy ez Németországban egy súlyos bűncselekmény, a korrupció egyik formája, így erre hivatkozva a volt katalán elnököt át lehet adni a spanyol hatóságoknak, hogy felelősségre vonják, de a végső döntés meghozatalához be kell szerezni további adatokat.
Hozzátették: nem lehet érv a kiadatás ellen, hogy a volt katalán elnököt politikai üldöztetés érheti, mert
Kiemelték, hogy indokolt a kiadatási őrizet, mert továbbra is fennáll az elmenekülés veszélye, de a lázadás vádjára hivatkozó kiadatás lehetőségének elvetésre révén ez a veszély jelentősen csökkent, így fel lehet függeszteni a kiadatási őrizetbe vételt, és feltételesen szabadlábra lehet helyezni a volt katalán elnököt.
Carles Puigdemont a tavaly októberi leváltása óta önkéntes száműzetésben él. Március 23-án a spanyol legfelső bíróság európai elfogatóparancsot adott ki ellene. Két nappal később a német rendőrség őrizetbe vette Schleswig-Holstein tartományban, miután Dániából belépett Németországba.
A spanyol kormány tiszteletben tartja a német Schleswig-Holstein tartományi felsőbíróság döntését - nyilatkozta a spanyol igazságügyi miniszter újságíróknak.
„Ez a független igazságszolgáltatás megnyilvánulása itt Spanyolországban, Németországban és az Európai Unió minden országában” - fogalmazott Rafael Catalá, aki épp a „Katalónia és a Jogállam” című konferencián vett részt.
A tárcavezető felhívta a figyelmet arra is, hogy a leváltott katalán vezető elleni kiadatási eljárásban ez még az első döntés, és meg kell várni az egyébként hosszú folyamat végét.
„Mindig mondtam, hogy teljes bizalmam a német igazságszolgáltatásban” - kommentálta a német bírósági döntést Twitter-oldalán Jaume Alonso-Cuevillas, a katalán politikus védőügyvédje.
Eduard Pujol, a katalán függetlenségi Együtt Katalóniáért (Junts el Catalunya) párt politikusa pedig mindezt „nagyszerű hírnek” nevezte, és kiemelte, hogy a német bíróság már csak a közpénz hűtlen kezelésére vonatkozó vád alapján történő kiadatást vizsgálja, és elvetette a súlyosabbnak számító lázadás bűncselekményét.
Ez azt jelenti, hogy ha végül a volt elnököt Németország átadja a spanyol hatóságoknak, Spanyolországban emiatt a bűncselekmény már nem lehet bíróság elé állítani.
„Nincs lázadás, ez egy erős és világos üzenet Európának” - hangoztatta Pujol a katalán parlamentben újságíróknak.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.