// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Nem tetszik az új pártfinanszírozási törvény Johannisnak

// HIRDETÉS

Ezért visszadobta a parlamentnek, gondolkodjanak még rajta, miként lehet átláthatóbbá tenni a pénzek mozgását.

Az elnök számos elvi és jogi kifogást emelt a március közepén nagy szavazattöbbséggel elfogadott jogszabály ellen, amely szerinte jelenlegi formájában nem teszi átláthatóbbá és tisztességesebbé a pártok pénzelését, nem zárja ki az üzleti szféra és a politikusok érdekösszefonódásának gyanúját. A jogszabály szerint a választási kampányokat ezentúl az állami költségvetésből pénzelik Romániában, a

jelöltek hitelekből megelőlegezett költségeit pedig utólag számolnák el, amennyiben elértek egy bizonyos támogatottságot.

Johannis szerint azonban a jogszabály továbbra sem zárja ki a bújtatott finanszírozás lehetőségét, vagyis az olyan „kölcsönöket”, amelyeket a – nekik lekötelezett politikusok hatalomra segítését üzleti befektetésnek tekintő – szponzorok később elmulasztanak visszakérni a jelöltektől. Az elnök azt is kifogásolta, hogy a számvevőszék már nem ellenőrizhetné a pártfinanszírozást, holott – a választási kampányok idején – ahhoz közpénzeket használnak fel.

A pártfinanszírozási törvény az első, amelyet a bukaresti parlament elfogadott

abból a csomagból, amellyel a romániai választási rendszert akarják megújítani. A szövegező különbizottság a párttörvény és a helyhatósági választási törvény tervezetét is kidolgozta már. A továbbiakban a parlamenti és az elnökválasztás szabályozására is új törvénytervezetet dolgoznak ki Romániában.

A választási reform gondolatát elvileg minden parlamenti párt támogatta, amikor Iohannis államfő konzultációt rendezett a témáról. A pártok vállalták, hogy a tavaszi ülésszak végéig elfogadják a törvénycsomagot, ugyanis a Velencei Bizottság – az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete – azt kérte a tagállamoktól, hogy a voksolást megelőző egy évben már ne módosítsák a választási szabályozást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.