A cél hivatalosan bizonyos társadalmi csoportok védelme a nyilvános gyalázkodástól. Azonban a jogvédők attól tartanak: valójában a szólásszabadságot korlátozná. Utóbbiakhoz most Hans Klemm amerikai nagykövet is csatlakozott.
Újabb fejmosást kapott Románia az Egyesült Államok részéről egy vitatott törvénytervezet miatt, amely hivatalosan bizonyos társadalmi csoportok rágalmazását vagy gyalázását hivatott megakadályozni, a bírálók ugyanakkor a szólásszabadság korlátozásának szándékát látják mögötte.
Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete hétfőn fontosnak tartotta közleményt kiadni, amelyben elítélte a törvénytervezetet, amelyet Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke nyűjtott be. A nagykövet a közleményben leszögezte: a szólásszabadság védelme, még akkor is, ha a használt kifejezések sértőek, egy egészséges, demokratikus társadalom alapvető vonása. „Elítéljük a diszkriminációt és a gyűlöletkeltést, ugyanakkor ellenezzük az olyan törvényeket, amelyek a szólásszabadság kárára tiltják meg a sértő kifejezések használatát. Ahogy Obama elnök is nyilatkozta: A gyűlöletbeszéd elleni legjobb fegyver nem az elnyomás, hanem a szólásszabadság, a tolerancia hangjai, amelyek közösen lépnek fel a bigottság ellen” - áll a közleményben.
A törvénytervezet értelmében a rágalmazáson az olyan kijelentések vagy tettek értendők, amelyek egy társadalmi csoporthoz való tartozásuk miatt hoznak hátrányos helyzetbe egy személyt.
A tervezet azt is előírja, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) keretében létre kell hozni az Emberi Méltóság és Tolerancia Előmozdításának Osztályát, amelynek a valamely társadalmi csoporthoz való tartozás miatti rágalmazás megelőzése lesz a feladata. A képviselőház jogi bizottsága növelte a rossz hírnév keltéséért járó bírságokat: a büntetés 1000-től 30 ezer lejig terjedhet, ha a diszkrimináció szenvedő alanya magánszemély, és 2000-től 100 ezerig, ha csoport. A szenátus által elfogadott verzióban a felső határ még 60 ezer lej volt.
Az Expert Forum, a Freedom House Románia és a Társadalmi Párbeszédért Csoport jogvédő szervezetek nyílt levélben fordultak a képviselőkhöz, amelyben a tervezet elvetésére kérik őket. „Véleményünk szerint egy ilyen törvény eszközként használható a sajtó és a civil társadalom megfélemlítésére, és a szólásszabadság súlyos megsértéséhez vezethet" – áll a levélben, amelynek aláírói szerint a sértés, illetve a társadalmi csoport fogalma is nehezen meghatározható.
Liviu Dragnea ugyanakkor azzal indokolta a jogszabály szükségességét, hogy nem szabad megengedni a kisebbségellenes megnyilvánulásokat.
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke korábban a Krónikának nyilatkozva úgy vélekedett, a helyzet lényegesen árnyaltabb.„A vita túlpolitizált, sokan el sem olvasták a jogszabályt, amelynek pozitív oldala is van. Tartalmaz fontos előírásokat, mint például azt, amely szerint a közigazgatásban is előtérbe kell helyezni az esélyegyenlőség és az emberi méltóság témáját, mint ahogy azt is tartalmazza, hogy ezeket az elveket az oktatásban is alkalmazzák" – mutatott rá Asztalos.
A CNCD-elnök szerint a jogszabály nem a szólásszabadság korlátozását célozza. „Nem hiszem, hogy arról szól, hogy a politikusokat nem lehet anyázni" – fogalmazott.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
A jubileumi, 35. Tusványoson idén is a magyar és a határon túli közélet számos ismert szereplője vesz részt. A közéleti programok középpontjában a béke és a gazdasági kihívások állnak, a Tisza-frakció meghívott képviselői távol maradnak a rendezvénytől.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
… egy PNL-s főembert elvitt a DNA, az USR elnökére lesújtott Justitia kardja, az RMDSZ-re a botránytévék hányják a gyűlöletet… és tíz román állampolgár egymillió eurónyi drótot lopott Németországban.