// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Nem sikerült az érettségid? Sebaj, attól még lehetsz egyetemista!

// HIRDETÉS

Nem egyetem a kollégium vagy a főiskola, hangsúlyozzák az illetékesek. A kocka viszont el van vetve, s lehet, hogy lesznek jövőre másodévesek olyan „hallgatók”, akiknek még nincs érettségi diplomájuk.

Felháborítónak tartják a felsőoktatási illetékesek, hogy a főiskolai oktatáshoz hasonló, egy–három éves tanfolyamot indíthatnak a hazai egyetemek az érettségi oklevéllel nem rendelkező diákoknak. Mint ismeretes, a kormány júniusban elfogadott egy sürgősségi rendeletet, amely több ponton módosítja az oktatási törvényt, kedden pedig az egyetemek által biztosítható képzés megszervezésére vonatkozó módszertan is megjelent a Hivatalos Közlönyben, ennek nyomán az állami és a magánegyetemek a 2014/2015-ös tanévtől megnyithatják kapuikat az érettségi vizsgára nem jelentkezett vagy az azt elbukott diákok előtt.
Az egyetemek maguk döntik el, hogy milyen típusú képzést indítanak, milyen kritériumok alapján fogadják be a diákokat, és hogyan bonyolítják le a tanfolyamokat – az erről szóló tervet október 20-áig kell elküldeniük a szaktárcának.
Remus Pricopie oktatási miniszter csütörtökön közleményben hangsúlyozta: a rendelet nem azt teszi lehetővé, hogy az érettségi oklevéllel nem rendelkező diákok egyetemi hallgatókká váljanak. „Legyen világos: Románia területén senki nem állhat hallgatói jogviszonyban egyetlen felsőoktatási intézménnyel sem, amíg nem érettségizik le. A kollégium a főiskolai, és nem a felsőoktatási képzésnek felel meg, a különbség csak annyi, hogy ennek lebonyolítására már az egyetemeknek is lehetőségük van” – fogalmazott a tárcavezető.
A rendeletet a Romániai Egyetemisták Egyesületeinek Országos Szövetsége (ANOSR) is kifogásolja, amely ugyancsak arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatályos jogszabályok szerint az egyetemek az érettségi oklevél megszerzése után elismerhetik a kollégiumi képzés alatt szerzett kreditpontokat az alapképzésre beiratkozó diákok esetében. A szövetség szerint az intézkedés megkérdőjelezi a tanügyi rendszer hitelességét, és káoszt fog okozni, hiszen a rendelet az egyetemi tanév kezdete előtt alig három héttel lépett hatályba.
Ehhez képest már több magánegyetem is bejelentette: lehetőséget teremtenek arra, hogy az első kollégiumi év elvégzése után érettségi oklevelet szerző, hallgatói jogviszonyba kerülő diákok automatikusan a felsőoktatás másodévén folytassák tanulmányaikat.
Nem tervezik viszont a kollégiumi képzés megszervezését a magyar tannyelvű felsőoktatási intézmények, amelyek illetékesei úgy vélekednek: az intézkedés a színvonal romlásához fog vezetni, hiszen az érettségi oklevéllel rendelkező diákoknak nincs helyük a felsőoktatási intézményekben.
Arról, hogy mit gondolnak a tervezett intézkedésről a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, illetve a Partiumi Keresztény Egyetem vezetői, az alábbi linken olvashatnak bővebben.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Százhetvennel száguldott, amikor bemérték a rendőrök, végül hatósági kíséretet kapott a kórházig
Székelyhon

Százhetvennel száguldott, amikor bemérték a rendőrök, végül hatósági kíséretet kapott a kórházig

Jócskán túlhaladva a megengedett sebességet, 172 km/órával száguldó sofőrt mértek be a rendőrök vasárnap Buzău megyében, de miután megállították, váratlan fordulatot vett a gyorshajtásos eset.

// még több főtér.ro