Minisztériumi jóváhagyás egyelőre nincs a temesvári „szégyenszobor” köztéri elhelyezéséhez, de ha a polgármesteren múlik, akkor lesz.
A Művelődési Minisztérium nem hagyta jóvá a temesvári Hűség oszlopának köztéri elhelyezését, Nicolae Robu polgármester politikai úton próbál nyomást gyakorolni az illetékesekre az engedélyekért. A Nyugati Jelen beszámolója szerint felkérte Traian Stoia alpolgármestert, járjon közbe párttársainál, hogy végül kihelyezhessék a Bălcescu (volt Lahovary) térre az alkotást.
Zákonyi Botond Magyarország új bukaresti nagykövete első temesvári látogatásán azt kérte a város elöljáróitól, hogy vegyék figyelembe a magyarok szempontjait is a Hűség oszlopának felállítását illetően, úgy tűnik, a polgármester nem tesz ennek eleget.
Mint ismeretes, jelenleg a temesvári Lippai úti temetőben található az ún. Hűség oszlopa, amelyet Ferenc József császár 1853-ban adományozott a városnak az 1848-as magyar szabadságharcosok elleni osztrák győzelem tiszteletére. A gótikus stílusú emlékművet 1936-ban száműzték a vár területén lévő Jenő-herceg térről a város egyik temetőjébe, most azonban a Bălcescu (volt Lahovary) téren akarják felállítani. Az emlékművet a prágai Szent Vitus dóm restaurálója tervezte, szobrait pedig Josef Max készítette, akinek egyik alkotása a prágai Károly-hídon látható.
Az eredeti emlékművet allegorikus alakok díszítették, kifejezve a város lakosságának a Habsburg-ház iránt mutatott hűségét. Ami miatt mégis „szégyenszoborként” került bele a magyar közbeszédbe, hogy a magyar szabadságharcosokat szörnyalakok jelképezték az alkotáson. Bár ezeket a szörnyalakukat a város lakosságának a kérésére 1885-ben eltávolították, a magyar közösség képviselői ma is határozottan ellenzik az emlékmű köztéri felállítását.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.