Leginkább félsikernek minősíthető a költő személyes hagyatékából rendezett árverés.
A Faludy-hagyatékból 113 tétel került kalapács alá – köztük a költő kiadatlan erotikus és más témájú versei, levelek, személyes tárgyak, valamint köteteinek autográf javításokkal ellátott szerzői példányai –, nagy részük kikiáltási áron, vételi megbízással talált gazdára a budapesti Pintér Aukciósházban tartott árverésen. Faludy 1,5 millió forintért kínált Kossuth-díja mellett eladatlan maradt több kitüntetése is, köztük a doktori címről szóló oklevele, és a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje.
A költő bordó bögréjének az ára ötezer forintról 12 ezer forintra emelkedett, kedvenc sakk-készletének az árát, amelyet 40 ezer forinttól kínáltak az érdeklődőknek, végül 70 ezer forintnál ütötték le. Élénk licitemelkedés mellett talált gazdára kanadai bevándorlási azonosító kártyája, amely 42 ezer forintért kelt, kikiáltási ára 10 ezer forint volt. A Kass János által készített, Fejek című sorozat egyik darabja kikiáltási árának majdnem a duplájáért, 70 ezer forintért cserélt gazdát. Faludy szamovárját 42 ezer forintért, kézzel készített nyakláncát 17 ezer forintért vették meg. A költő kék sétaesernyőjéért kikiáltási árának dupláját, 20 ezer forintot fizettek.

Fotók: Pintér Aukciósház honlapja
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.

További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.