// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Nehezen viselik Szatmáron a női kosárlabda kupadöntő elvesztését

// HIRDETÉS

Kereskényi Gábor polgármester úgy esett neki a játékvezetőknek a Facebookon, mint egy vérbeli szurkoló, a csapat részt sem vett a díjátadón.

Cseppet sem lepte a romániai kosárlabda-rajongókat, hogy ismét a Sepsi SIC csapata nyerte a női Román Kupát. Egyrészt a szentgyörgyi csapat évek óta uralja a szakágat, a legutóbbi három szezon bajnoki címei mellett ez volt a negyedik kupagyőzelme (és egyet nyert még a város előző csapata, a Sepsi BC is 2008-ban), másrészt a négyes döntőt is a Sepsi Arénában rendezték.

A döntőben a Sepsi SIC 69:65 arányban múlta felül a sokáig vezető Szatmárnémeti VSK-t – ám a vesztes csapat a tavalyi döntőhöz hasonlóan most is nehezen viselte a vereséget, részt sem vettek a díjátadón. Ezúttal azonban nem az ellenfelet, hanem a játékvezetőket hibáztatták, hogy a harmadik negyedben jegyzett 11 pontos előnyük ellenére elvesztették a finálét. Immár negyedszer.

Nem kifejezetten örült a pályán történteknek a szatmáriak edzője, Miguel Lopez sem. 

Kereskényi Gábor polgármester pedig Facebook-bejegyzésben gratulált a csapatnak és ócsárolta a szövetséget, amely zsinórban harmadszor is a székelyföldi csapatnak adta a döntő torna rendezési jogát. A közösségi médiában szentgyörgyi kollégája és párttársa, Antal Árpád is szót ejtett a történetről, igaz, ő csupán arra büszke, hogy a Székelyföldön maradt a kupa.

A végén a szentgyörgyiek emelhették vihették haza a serleget. 

A történetnek alighanem lesz még folytatása a bajnokságban is, hiszen az alapszakaszt a Sepsi nyerte és Szatmár lett a második, azaz a rájátszás végén alighanem jó eséllyel ismét egymás ellen játszik a két magyar vezetésű város egyaránt közpénzből működtetett csapata.  

Fotók: Manases Sándor 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.