// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Bihar megye

Négyszáz éves kastélyt mentettek meg az enyészettől Diószegen

Az Érmellék múzeumát alakították ki az uniós támogatással részlegesen felújított bihardiószegi Zichy-kastélyban.

A napokban zárult le a bihardiószegi Zichy-kastély részleges renoválása, mely európai uniós finanszírozással valósulhatott meg. A rendbe tett épületben egy, az Érmellék természeti szépségeit és történelmét bemutató múzeumot alakítottak ki interaktív kiállítótérrel.

Az épület átadása egy zárókonferencia keretében történt, melyen Mados Attila polgármester elmondta: a mintegy 400 éves kastély és az eredetileg kisebbnek épült ingatlan első 300 évében folyamatosan fejlődött, hogy aztán az utóbbi közel 100-ban olyan szinten lett „gazdátlan”, hogy az összedőlés fenyegette.

Az Erdon.ro beszámolója szerint a zárókonferencián Szabó József helytörténész mutatta be az Érmellék-múzeumot, melyben 72 leltári tárgy kapott helyet. A múzeumban számos fénykép került kiállításra, továbbá olyan tárgyak, melyek a hajdani érmelléki emberek életéhez kapcsolódnak. A renoválás során többek között rendbe tették az ingatlan tetőzetét, de a teljes megújuláshoz további sikeres pályázatokra lesz szükség.

A barokk stílusú főnemesi lakhely még az 1700-as évek elején épült, de nevét arról a Zichy Ferenc grófról kapta, akinek 1810-ben került a birtokába Diószeg. A szőlőtermesztéséről híres vidéken 1965-ig vincellériskola működött a kastélyban, utána mezőgazdászati központként üzemelt, majd egy vállalkozás használta a 44 termű, belső udvarral kialakított ódon épületet.

Fotó: Erdon.ro/Rencz Csaba

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro