// 2024. október 1., kedd // Malvin
Karantényszerűség

Nagyon feldühítette a temesvári helyi vezetőket Arafat a karantén önkényes meghosszabbításával

A megyei és a helyi önkormányzat illetékesei is keményen beszóltak.

Igencsak eldurrant a helyi önkormányzati vezetők agya annak nyomán, hogy Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár vasárnap este felülbírálta a megyei járványügyi operatív törzs döntését, és önkényesen meghosszabbította a Temesváron, illetve négy környező településen – Mosnicatelepen, Győrödön, Gyüregen és Újszentesen – a helyi illetékesek által feloldott karantént. Alin Nica, a Temes megyei önkormányzat elnöke szerint Arafat lépése több kárt okoz, mint hasznot. Mint fogalmazott, az államtitkár döntésével gúnyt űz a temesváriakból, és semmibe veszi a megyei intézményeket. Az elnök szerint Arafat lépése nem más, mint pofátlan politikai beavatkozás. Azzal vádolta meg Arafatot és Vlad Voiculescu egészségügyi minisztert, hogy folyamatosan megpróbáltak nyomást gyakorolni a helyi illetékesekre, pedig már többször is felhívta a figyelmüket a vesztegzár hatástalanságára – amiben igaza van, hiszen két hét alatt a megyeszékhelyen nem hogy csökkent volna, hanem nőtt a fertőzési ráta. Mondjuk részben azért, mert az emberek trükközve kerülték meg a karantént. Nica szerint a helyi, egészségügyi problémát a helyi erőknek kell megoldaniuk, de más eszközökkel, a karantén ugyanis tönkreteszi a helyi vállalkozók egzisztenciáját. Az elnök felszólította a bukaresti hatóságokat a szerinte jogtalanul, a helyi intézmények demokratikus úton született döntését felülírva elrendelt karantén feloldására, és egyéb, a fertőzési ráta csökkentését szolgáló intézkedések bevezetésére. Azt is Arafat szemére vetette, hogy felállítottak ugyan Temesváron egy mobil intenzív kórházat, de azt a központi hatóságok képtelenek működtetni, ezért helyi erőforrásokból kell az intenzív terápiás ágyak számát növelni. Nekiment Arafatnak Temesvár alpolgármestere, Cosmin Tabără is. Mint mondta, az államtitkár döntését bosszantónak tartja, hiszen a helyi vállalkozók már megörültek, hogy végre ismét kinyithatják az üzleteiket. Arról beszélt: ha a központi hatóságok tényleg segíteni akartak volna, több oltóanyagot kellett volna a megyébe küldeniük. Egyben ő is arról beszélt, hogy a bukaresti illetékeseknek segíteniük kell több intenzív terápiás hely kialakítását.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro