Nagyboldogasszony ünnepén mit csinál a hitbuzgó politikus? Zarándokútra indul. Ki onlájn, ki tényleg!
Szóval, az a helyzet, hogy Nagyboldogasszony ünnepe van ma. Ami, hála népünk vezéreinek, egyben hivatalos munkaszüneti nap is. Vagyis nem kell belet húzni, jöhet a
">lazítás, elsősorban a közalkalmazottak számára.
Ám úgy tűnik, államelnökjelöltjeink nem közalkalmazottak. (Tudjuk, a magánszféra megteheti, hogy ünnepnapokon is hangyamód szorgoskodjék.) A hős államférfiak és államnők buzgón tolják a munka, no meg a saját imidzsük szekerét, írja az Adevărul. Egymással versengve üzengetnek a népnek a közösségi oldalakon. Sőt, akadnak köztük igazi munkamániások is: vallásos áhítattal és ájtatos manómosollyal veszik sorra a legkülönbözőbb kolostorokat, templomokat, kegyhelyeket.
Itt van mindjárt Victor Bébifész Ponta. Fiatal ember, ugye, így már kora reggel elkezdte zarándokútját, mégpedig Cacicában, ami 1904-ben felhúzott római katolikus templomáról híres. (Micsoda véletlen. Hát nincs az országban elég hagymakupola?) És vele ment a kedves felesége, meg az egészségügyi miniszter (kell az orvos a háznál), meg Iași polgármestere. Mert társaságban jó zarándokolni, na.
De nem csak ment, beszélt is a miniszterelnök. És igazi nóvumokat mondott. Hogyaszongya: Románia minden hívőjének, legyen az ortodox, katolikus, görög-katolikus, protestáns vagy neoprotestáns, együtt kell élnie ebben az országban. Nabasszus! Reméljük, a hívők jól a fejükbe vésték a főzarándok tanítását. Ezek után a miniszterelnök délben a putnai kolostornál tette le szavazatát maga mellett, délután négy körül meg a niculai kolostornál ozsonnázott.
Az ellenjelölteknek nem futotta zarándokútra a zsebpénzükből. Klaus Johannis csak onlájn üzent, elsősorban a Maria nevű választópolgárnőknek. Sok boldogságot, örömöt, és tele bukszát kívánt nekik. De hát ha nem dolgoznak, akkor zsé sincs, halló!
Monica Macovei nagyboldogasszony szintén fészbukozott a mai nap folyamán. Ő is a Mariák népes seregét igyekezett megszólítani. Mert nehéz időkben Jézus anyja oltalmaz bennünket. Talán saját magára is gondolt a még boldog államelnökjelölt asszony, hiszen két hónap múlva jönnek a nehéz választási kampányidők, és igencsak szüksége lesz Mária oltalmára.
Hát így. S a nép? Reméljük, lazít, és magasról tesz az államelnökjelölti szemforgatásra.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.