Nem, nem azért, hogy feketére pofozzák egymást, hála mindenféle Istennek.
Viszont elég őrültek ahhoz, hogy legyen egy égbekiáltó ötletük...
Így indul Az Egy Háza promóciós videója. Mint egy szaftos ööö.. ökumenikus vicc. A folytatás, nos, egyeseknek talán mosolyt csal az arcára, másokat talán kiborít. Hogy elgurult a gyógyszerük, az viszont kész tény.
Na de mi is Az Egy Háza? Kérjük tisztelettel, Az Egy Háza... egy istenháza. De nem akármilyen. Nem keresztény, nem muzulmán, de nem is zsidó. Hanem mind együtt. Bizony! Berlinben, az Európai Unió kellős közepén áll majd a világ első mecset-nagóga-temploma, vagyis egy olyan szakrális épület, amely egy téren belül biztosít majd három külön imateret a három nagy monoteisztikus vallásnak. Mégpedig egy 13. századi keresztény templom helyén, ami a történelem folyamán folyton leomlott (különböző okok miatt), aztán egy idő után már nem építették újjá. „Felmerült a kérdés: mit kezdjünk a telekkel és mit akarunk visszaadni a városnak - mire van szükségünk ezekben az időkben?”, tette fel a költői kérdést Frithjof Timm, Az Egy Háza képviselője. A telek megvan, az őrült ötlet szintén, most már csak neki kell állni.
És a szót tettek is követték, ahogy kell. Az ökumenikus istenháza a Kuehn Malvezzi tervezőiroda tervei szerint szökken majd az égnek. „Az épületnek csupán egy bejárata van. vagyis minden imára járuló ember, legyen az zsidó, muszlim avagy keresztény, ezen az egy kapun mehet be. A bejáraton keresztül egy közös helyiségbe lehet jutni, ahonnan lépcsők vezetnek az emeletre, ahol a hívő eldöntheti, melyik imaterembe lép be”, magyarázza tovább Timm a dolgok állását.
Az alapítólevél szerint Az Egy Háza egy négy pilléren nyugvó kultúrát szolgál. Ez a négy pillér pedig: erőszakmentesség és az élet minden formájának tisztelete, szolidaritás, tisztelet és teljes értékű élet, illetve egyenlőség.
A kezdeményezők nagy energiával gyűjtik a templom építéséhez elengedhetetlenül szükséges pénzt. A jó hír az, hogy már van egymillió eurójuk. A kevésbé jó hír, hogy a költségvetésben szereplő 43 millióig még van 42.
A magunk részéről drukkolunk az elszánt és elszállt kezdeményezőknek, bár kicsit tartunk attól, nehogy Az Egy Háza úgy járjon, mint annak idején Déva vára. Amit reggel raktak, felrobbantják délig, amit estig raktak, robbantják hajnalig. Bocsánatot kérünk.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi rendkívüli, csupán ismét történelmi mélypontra zuhant a lej az euróval szemben. Jogosítványokkal üzletelt, és még a feletteseit is átverte egy nagyszebeni rendőr.