Csak vegye már be, hogy legyünk túl ezen az egészen minél hamarabb!
Frissítés:
A kampányközpont friss jelentése szerint az elmúlt 24 órában 68 820-an oltakoztak, ebből 23 980-an kapták meg az első dózist. Mindkét szám növekedett az előző naphoz képest, igaz, hogy nem túl látványosan. Így most 4 181 320 beoltottnál tartunk, ebből 3 271 671-en mindkét dózist megkapták. Az Országos Közegészségügyi Hatóság kedden azt is közölte, a nyilvántartás szerint a beoltottak alig 0,1 százaléka kapta el a fertőzést a teszteredmény alapján.
Ha a hegy (nép) nem megy Mohamedhez, Mohamed (vakcina) megy a hegyhez – nagyjából ez az oltási kampány legújabb irányának alapgondolata.
Arról már korábban szó volt, hogy A város beoltja a falut akció keretében ezentúl a városi oltópontok személyzete heti egy-két alkalommal kimegy a vidéki településekre, hogy beoltsák az ottani versenyzőket, akik eddig esetleg azért nem kapták meg az oltást, mert túl messzire kellett volna menni érte.
A kampány koordinátora, Valeriu Gheorghiță egy keddi sajtótájékoztatón már azt mondta, hogy az új filozófia szerint a lényeg az, hogy minél közelebb vigyék az oltást az oltakozni vágyókhoz, így a vidéki „kiszállások” mellett „atipikus” helyszíneken is oltópontokat alakítanak ki: állomásokon, reptereken, múzeumokban vagy stadionokban is lehet majd immunizálódni, de a lakónegyedekben, a tömbházak között is rögtönöznek majd oltópontokat. Sőt, azt is tervezik, hogy a nagy tömegeket vonzó hegyvidéki és tengerparti üdülőhelyekre is visznek a vakcinából.
Erre az elképzelés szerint azért van szükség, mert a kórházak sokakat kellemetlen érzéssel, félelemmel töltenek el, ezért aztán az oltásért sem mennek be egészségügyi intézményekbe.
A város beoltja a falut akcióról ugyanakkor elmondta, a kiszálló csapatok akár házról házra is végigjárhatják az illető települést, ha más lehetőség nem adódik, de az is megoldás lehet, ha valakinek az udvarán állítanak fel egy rögtönzött oltópontot, és oda invitálják a szomszédokat, esetleg a helyi hatóságok által biztosított helyszínen szerveznek mini oltásmaratonokat.
A lényeg, hogy minél könnyebbé tegyék az emberek számára az immunizálódást.
Ugyanakkor az is fontos, hogy elnyerjék az emberek bizalmát, és eloszlassák az oltással kapcsolatos kételyeiket. Florin Cîţu miniszterelnök is beszélt arról, hogy csütörtökön bemutatnak egy „zajosabb” oltakozásra buzdító médiakampányt, amely talán nagyobb eséllyel tudja majd túlharsogni a vakcinaellenes hangokat és a pánikkeltő álhírek özönét.
Sok sikert hozzá, bár elnézve a haragos oltásellenesek konok tömegét, nem lesz egyszerű dolguk.
Hogy hol megy a legjobban az oltási kampány? Bukarestben, ahol a lakosság 43,48%-a már be van oltva. A sorban Kolozs (39,95%), Szeben (33,65%), Brassó (31,97%), Konstanca (30,7%), és Temes (30,5%) megye következik. Bár a „sikerlistán” zömében erdélyi megyék szerepelnek, ott vagyunk a „szégyenpadon” is: Kovászna megyében mindössze 17,3% ez az arány. A lista végén Bákó (16,5%), Giurgiu (15,8%), Botoșani (15,8%) és Suceava (15%) megye áll.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.

Büntetések várnak azokra, akik az állami alkalmazottakat sértegetik. Több tucat köztisztviselő jutott be az adóhatósághoz és a pénzügyminisztériumhoz fantomegyetemeken végzett tanulmányok révén. Egy férfi illegális csatornarendszert működtetett 4 évig.

Nicușor Dan nem lesz ott a PSD pénteki kongresszusán, mert Sorin Grindeanu meg se hívta. És végre román állampolgár lett Charlie Ottley, a népszerű brit dokfilmes.