// 2025. december 27., szombat // János

Most csak kenőpénzt kért az autóvezetői vizsgán nyújtott segítségért szexuális szolgáltatásokat kérő rendőr

// HIRDETÉS

Mert ha egyszer egy üzlet beindul…

Úgy tűnik, korrupciófüggővé vált az a Kovászna megyében dolgozó rendőr, aki ellen már másodszor emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vesztegetés elfogadása miatt.

Az egyébként Neamţ megyéből a háromszéki rendőrség jogosítványok kiállításával és gépjárművek forgalomba iratásával foglalkozó osztályára áthelyezett Adrian Costel Anton ellen idén februárban született alapfokú ítélet a Kovászna megyei törvényszéken, miután egy társával együtt négy évvel ezelőtt több vizsgázótól is csúszópénzt kért annak fejében, hogy átengedje őket a gépjármű-vezetői vizsgán.

A tarifa 250 lejtől 400 lejig terjedt.

Ám nem maradt meg ezen az amatőr szinten: olyan, nőnemű vizsgázó is volt, akitől szexuális szolgáltatásokat kért. Ennek fejében azonban már súgott is neki az elméleti vizsgán.

Hogy ez nem feltétlenül lehetett egyedi eset, az abból gyanítható, hogy az ügyészek által lehallgatott egyik telefonbeszélgetésében a felettese megrótta, mondván: férjezett nőkkel ne kezdjen ki, különben arra eszmél, hogy valaki leszúrja, vagy rálő.

Miután lebukott, a DNA vádat emelt ellene, idén február negyedikén pedig 2 év, 9 hónap és 10 nap szabadságvesztésre ítélték alapfokon, négy év próbaidőre felfüggesztve.

Emellett két évre eltiltották az állampolgári jogai gyakorlásától, valamint a vizsgáztatástól.

Sőt 4235 lej és 1100 euró elkobzásáról is döntöttek, valamint 90 napos közmunkára kötelezték.

Az ítélet ellen fellebbeztek, így a brassói táblabíróság mondja ki majd a végső szót.

De emberünk nem ússza meg ennyivel: kiderült, hogy a DNA továbbra is résen volt. Ezért aztán egy másik, 300 lejes vesztegetés miatt is eljárás indult ellene, ami nyomán múlt héten emeltek ellene és a vesztegető ellen vádat.

Úgyhogy ne csodálkozzunk, ha annyi baleset történik a romániai közutakon – hiszen a jogosítvány megszerzéséhez a jelek szerint csak a lúzereknek kell megtanulniuk vezetni, na meg a KRESZ-t.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

// még több főtér.ro