// 2026. július 4., szombat // Ulrik

Morzsoljuk el az együttérzés könnycseppjeit, szegény Adrian Năstase exkormányfőnek ötezer lejes nyugdíjból kell tengődnie

// HIRDETÉS

A korrupció miatt elítélt volt miniszterelnök panaszkodott egy sort.

Az ág is húzza a szegény volt miniszterelnököt és exkülügyminisztert, akit nem elég, hogy jogerősen elítéltek korrupció miatt, még az emiatti öngyilkossági kísérlete sem jött össze: rongyos ötezer lejes nyugdíjból kell tengődnie.

Erről ő maga panaszkodott csütörtök este.

A volt miniszterelnök megerősítette: támogatja a bizonyos kategóriáknak – így volt parlamenti képviselőknek és szenátoroknak – járó különleges nyugdíjakat, mert szerinte nagyon megérdemlik.

Ezért van az, hogy ő is egyike azon, mintegy 400 érintettnek, akik pert indítottak a román állam ellen e különleges nyugdíjak megtartása érdekében.

Indokként azt hozta fel, hogy

a volt törvényhozók illetményére csupán a speciális nyugdíjakra szánt összeg 5 százaléka megy el,

az ügyészek és bírák különleges nyugdíjainak összege tízszer akkora, mint a volt honatyáké, de azokhoz senki nem nyúl.

(Nem is teheti egyelőre, mivel a szintén kedvezményezett tagokból álló alkotmánybíróság ezt megtiltotta).

Megoldást is javasolt:

az 5000 lej fölötti különleges nyugdíjakat progresszív adóval sújtaná,

hogy senki ne kapjon jogos felháborodást keltő, pofátlan összegű nyugdíjat.

Példaként arra, miért érdemlik meg az extörvényhozók a különnyugdíjat,  mindenki kedvencét, Petre Daea mezőgazdasági minisztert hozta fel, aki a különleges nyugdíj nélkül agrármérnökként 40 évi munka után 2000 lej nyugdíjat kapna – vagyis nagyjából annyit, mint bármely, ugyanebben a helyzetben levő átlagos polgár.

És hogy miért pont 5000 lejnél húzná meg a volt kormányfő a határt?

Nos, mert, mint elárulta, ő maga 5000 lejes nyugdíjat kap.

„Ez nagyon kevés” – szaladt ki Năstase száján. Ami meglehetősen relatív – az átlagos nyugdíj összege ugyanis Romániában 1800 lej körüli.

Igaz, nem mindenki volt korrupt miniszterelnök.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro