// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

Mit gondol, hajlandó átadni a stafétát az ellenzéknek Dăncilă és a PSD?

// HIRDETÉS

Vajon elfogadhatónak tartják az előre hozott választást?

Sokk és pánik uralkodik a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Pártban (PSD), miután jókora vereséget szenvedtek a vasárnapi európai parlamenti választáson, hétfőn pedig a legfelsőbb bíróság jogerősen három és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte Liviu Dragnea pártelnököt, aki már a büntetés-végrehajtási szervek vendégszeretetét élvezi.

A párt vezetősége keddre két válságtanácskozást is összehívott, hogy megpróbálják kisütni, hogyan lehet kimászni ebből a katyvaszból.

A PSD vezetését ideiglenesen átvevő Viorica Dăncilă miniszterelnök, a párt ügyvezető elnöke állítólag jelentős kormányátalakítást szeretne, amely során a belügy-, illetve a külügyminiszter talpára is útilaput kötne.

Vannak ugyanakkor olyan hangok is, amelyek szerint a vasárnapi választáson a polgárok a PSD tudtára adták: nem akarják tovább kormányon látni, ezért a kormánynak le kell mondania, a pártnak pedig ellenzékbe kell vonulnia. Ezt többek között Cosmin Necula, Bákó szociáldemokrata polgármestere vetette föl.

Mások szerint előre hozott választást kellene tartani.

És akkor most következik a válasz a címben és a leadben föltett kérdésre.

Természetesen föltették a PSD-t jelenleg irányító Viorica Dăncilának is, hogy hajlandó lenne-e távozni, és előre hozott választást kiírni.

„Nem, nem jelentenek opciót”

– így válaszolt a kérdésre, miszerint fölmerül-e alternatívaként az előre hozott választások megrendezése.

Azért a párt és a kormány jelenlegi helyzetét látva ezt nem jelentenénk ki ennyire határozottan.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro